Kelemen Hunor, Brendus Réka és Potápi Árpád a templomban
Fotó: Makkay József
Meghitt környezetben emlékeztek Aradon október hatodikán a 171 évvel ezelőtt kivégzett 13 aradi vértanúra. A Megbékélés parkjában felszólaló magyar politikusok szerint okunk van optimistának lenni, hogy Erdélyben, de a teljes Kárpát-medencében új éra kezdődhet.
2020. október 06., 21:042020. október 06., 21:04
2020. október 07., 17:102020. október 07., 17:10
Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspök istentiszteletével vette kezdetét az aradi minorita templomban az 1848-49-es szabadságharc 13 vértanújára való emlékezés. A koronavírus-járvány elleni küzdelem egészségügyi előírásai szerinti távolságtartás mellett a templomot megtöltő gyülekezethez szólva prédikációjában a püspök az aradi vértanúk áldozatát Krisztus kereszthalálával hozta párhuzamba. Jézus az egész emberiség bűneiért szenvedett kínhalált, az Aradon kivégzett vértanúk hazájukért áldozták életüket.
– összegezte a vértanúk jövőnek szóló üzenetét az igehirdető, aki a mai kor legfontosabb erdélyi magyar kihívását az összefogásban nevezte meg.
A délután öt órakor kezdődő szentmisét követően az emlékező gyülekezet átvonult az aradi Megbékélés parkjába, ahol a magyar és a román kormány megegyezését követően 2004-ben állították fel a Szabadság-szobrot, szemben az aradi városvezetés 9 méter magas diadalívével, amelyet a román nemzeti hős, Avram Iancu és több román forradalmár szobra egészít ki.
a pár százas lélekszámú magyar közösségnek és a teret biztosító nagyszámú csendőrségnek semmiféle többségi tiltakozással, vagy bekiabálással nem kellett számolnia.
Megemlékezés az aradi Szabadság-szobor tövében
Fotó: Makkay József
A megemlékezésen részt vett Arad román polgármestere, Călin Bibarț, Arad megye közgyűlésének elnöke, Cionca-Arghir Iustin-Marinel és a megyei prefektus, Gheorghe Stoian. Magyar részről az RMDSZ helyi elöljárói voltak a házigazdák: Arad alpolgármestere, Bognár Levente és RMDSZ parlamenti képviselője, Faragó Péter. A magyar állam képviseletében Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet és Nagygyörgy Ede katonai attasé vett részt a megemlékezésen.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke úgy fogalmazott,
Schönberger Jenő megyéspüspök a Minorita Templomban tart szentmisét
Fotó: Makkay József
„Az erdélyi magyarok megbecsülik hőseiket – a vértanúknak talán sehol nem volt akkora kultuszuk, mint éppen itt, Aradon, Erdélyben. És talán sehol nem volt olyan hányattatott a sorsa ennek a kultusznak, mint itt, ebben a városban” – mondta az RMDSZ-politikus.
Kelemen szerint
Beszédében Kelemen visszakanyarodott 1989 decemberére, amely mindkét nép számára a szabadság kezdetét jelentette, „ám néhány hónap múlva 1990 márciusában nekünk, magyaroknak egy olyan kihívással kellett szembenéznünk, amely visszavetette, megfékezte, talán elbizonytalanította és meg is ijesztette a mi akkor induló szabad életünket”.
A 13 vértanú emlékének adózó szentmise résztvevői
Fotó: Makkay József
A beszélő szerint ennek az optimizmusnak az ad alapot, hogy Aradtól 350 km-re, Marosvásárhelyen valami megváltozott.
„Ma, amikor a jövő felé tekintünk, de a szabadsághősökre emlékezünk, akkor jó okunk van azt hinni, hogy képesek vagyunk nemcsak talpra állni, nemcsak építkezni, hanem jó példát mutatni a többségnek és meggyőzni őket arról is, hogy a magyarokkal együtt ez az ország is több és gazdagabb lesz!” – zárta beszédét az RMDSZ elnöke.
Magyar és román politikusok a megemlékezés helyszínén
Fotó: Makkay József
Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár beszédét a szerb nemzetiségű Damjanich János imájával kezdte, aki a halála előtti napon elküldte a szerb pópát és egy magyar minorita szerzetesnek gyónt meg. A politikus dióhéjban felsorolta a 13 aradi vértanú utolsó óráinak történetét, mintegy bevezetve hallgatóságát a 171 évvel ezelőtt bekövetkezett nemzeti tragédia emlékezetébe.
– fogalmazott a beszélő. Potápi a trianoni traumáról is megemlékezett, amikor úgy fogalmazott, hogy történelmünkben a második Arad száz esztendővel ezelőtt, 1920-ban következett be. „A nekünk ásott szakadék még hatalmasabb és mélyebb volt, mint 1849-ben. Joggal hihette hát minden akkor élő, hogy ez most már tényleg az a Vörösmarty Mihály által megjósolt sír, amelyben a magyar nemzet süllyed el” –. fogalmazott a budapesti politikus, aki szerint száz évvel Trianon után a magyarság újra együtt tervezi a jövőjét, a határon túli magyarok a magyar nemzet teljes jogú tagjaivá váltak.
Potápi Árpád államtitkár beszéde a Megbékélés Parkjában
Fotó: Makkay József
„Csak nemzeteink együttműködésével tehetjük régiónkat olyan hellyé, amilyennek igazán látni szeretnénk. Történelmünk ma arra tanít bennünket, hogy akárhány Arad jöhet ránk, ha nem adjuk fel a reményt, ha közös erővel tudunk küzdeni, akkor nincs erő, amely megtörhet bennünket” – zárta szavait Potápi Árpád.
A megemlékezés résztvevői a Szabadság-szobor körül
Fotó: Makkay József
Az aradi román polgármester által is üdvözölt megemlékezés koszorúzással ért véget, a kivilágított aradi szobrok pedig közrefogták a csendben beszélgető kisebb magyar csoportokat.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!