Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) folytatja a bűnvádi eljárást Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen – válaszolta a Krónika megkeresésére a DNA sajtóosztálya.
2016. február 29., 19:412016. február 29., 19:41
2016. február 29., 19:592016. február 29., 19:59
A vádhatóságot azt követően kerestük meg kérdéseinkkel, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) múlt héten közölte, a rendelkezésére álló információk alapján „nincs oka azt hinni, hogy az EBRD által (Sepsiszentgyörgynek) nyújtott hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel”.
Kérdésünkre viszont a DNA leszögezte, a feltételezett kárvallott fél nem az EBRD, hanem a román állam költségvetése, mivel közpénzekből garantált, visszatérítendő hitelről van szó. „Az ügy, amellyel kapcsolatban érdeklődött, a 2000/78-as számú, utólag módosított törvény 10. cikkelyének c) alpontjában felsorolt bűncselekmények hatálya alá esik, vagyis a szubvenciók, illetve közpénzekből garantált vagy közpénzekből törlesztett hitelek nem rendeltetésszerű használatáról van szó” – szögezte le a DNA sajtóosztálya.
Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség két héttel ezelőtt házkutatást tartott Sepsiszentgyörgyön, Antal Árpád polgármester és munkatársai lakásában, illetve irodájában. Az ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte, és hatvan napra eltiltotta hivatala gyakorlásától az RMDSZ színeiben megválasztott elöljárót.
Az EBRD viszont az MTI hírügynökség megkeresésére azt közölte, hogy minden általa finanszírozott beruházást közelről figyel a kedvezményezettekkel együttműködve, és a legmagasabb normákat alkalmazza a hitelezés tekintetében. A pénzintézet arra is kitért, hogy támogatja a román hatóságokat a korrupcióellenes harcban és abban, hogy a törvényeket a közigazgatás minden szintjén alkalmazzák. Megjegyezte, hogy értesült a sepsiszentgyörgyi ügyészségi vizsgálatról, bízik benne, hogy a hatóságok alaposan kivizsgálják az ügyet, és a helyzet hamarosan tisztázódik.
A DNA korábbi tájékoztatása szerint Antal Árpád polgármester az önkormányzati testület és a pénzügyminisztérium jóváhagyása nélkül megváltoztatta a lehívott 4,2 millió euró rendeltetését, és ezzel áfa nélkül 549 ezer euró kárt okozott az önkormányzatnak.
Antal Árpád viszont már a vizsgálat kezdetekor elmondta, teljesen biztos abban, hogy törvényesen jártak el az EBRD-vel kötött hitelszerződés lebonyolításában. Hozzátette, hogy a bank is folyamatosan ellenőrizte a szerződés végrehajtását, és soha nem jelzett szabálytalanságot. Ebből a keretből „egy eurócentet sem lehet elkölteni, ha az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank erre nem bólint rá” – jelentette ki a polgármester.
Antal Árpád furcsállotta, hogy amennyiben a hitelt fizető és a hitelt felvevő fél mindent szabályosnak talál, akkor egy harmadik fél is vizsgálatot indít csak azért, mert nem találkozott még ilyen hitelszerződéssel, és nem érti meg a működését.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
szóljon hozzá!