Aláírt. Sipos József úgy érzi, politikailag kifizetődőbb, ha román pártban folytatja
Fotó: Érszakácsi polgármesteri hivatala
Az RMDSZ-ből a román Nemzeti Liberális Pártba (PNL) iratkozott át Érszakácsi polgármestere, Sipos József – jelentette be szerdán a PNL Szatmár megyei szervezetének vezetője, Adrian Cozma parlamenti képviselő.
2024. április 17., 18:292024. április 17., 18:29
2024. április 17., 18:542024. április 17., 18:54
A politikus szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy Sipos Józsefet 2020-ban az RMDSZ színeiben választották meg polgármesternek, és feladatát „130 százalékosan” ellátta, ugyanis a beígért 15 projekt helyett 18-at valósított meg. „Mától ő liberális párti polgármester és Érszakácsi leendő PNL-s polgármestere” – fogalmazott a magyar- és RMDSZ-ellenes megnyilvánulásairól elhíresült Cozma.
Akkor alpolgármesteri megbízatást kapott. Hozzátette, miután négy éven keresztül mindent megtett, hogy a községben „rendjén menjenek a dolgok”, 2020-ban ismét beszállt a polgármesteri székért folyó versenybe, és meg is nyerte.
Azt is elmondta, hogy dacára a megvalósított projekteknek, az RMDSZ helyi szervezetének előválasztásán néhány szavazattal elvesztette a polgármester-jelöltséget. Mivel úgy véli, hogy a közösség támogatását nem vesztette el, úgy döntött, hogy a PNL színeiben indul a választásokon, hogy ne kelljen lemondania a projektek megvalósításáról – fejtette ki a polgármester.
Az RMDSZ érszakácsi szervezetében rendezett előválasztáson Sipos József polgármester (balról jobbra), Turos Lóránd szenátor és a polgármester-jelöltnek kijelölt Balla Imre
Fotó: Turos Lóránd/Facebook
Az RMDSZ érszakácsi szervezetében vasárnap megrendezett előválasztáson egyébként Balla Imre Ferencnek szavaztak bizalmat, ő lesz a szövetség polgármesterjelöltje a június 9-ei helyhatósági választáson. Az Árpád-kori településként számon tartott Érszakácsit mintegy ezren lakják, ebből 658-an vallották magukat magyarnak a 2021-es népszámlálás alkalmával. A 9 fős községi tanácsban 4 képviselője van az RMDSZ-nek, a PNL-nek egy.
Átadták szombaton a nagyváradi repülőtér új, 40 millió eurós beruházással épült utasterminálját.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra – mondta Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke.
A kolozsvári regionális sürgősségi kórház építési munkálatainak hivatalos avatóünnepségén vett részt szombaton Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki ez alkalomból kijelentette: érezhetően javulni fog az egészségügyi ellátás minősége Romániában.
Csak néhány hétig élvezhették az aradiak a volt Nagypiac helyén kialakított park díszszökőkútjának sugár- és fényjátékát, pénteken az esti tűzijátékot szervező cég mikrobusza ráhajtott a járdaszinten lévő létesítményre, amely beszakadt a jármű alatt.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.
Életre kelt Erdély főnixmadara, megannyi erdélyi és magyarországi notabilitás jelenlétében pénteken átadták a felújított gyalui várkastélyt. A főnixmadár hasonlatot Tóthfalusi Gábor építész, a felújítási munkálatok tervezője használta.
Egy hároméves gyermek meghalt, másik két személy megsérült egy közlekedési balesetben pénteken a 19-es országúton, a Szatmár megyei Gombáspusztán.
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Több év kihagyás után idén Aradon állt meg a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesülésével kialakított Össznemzeti Zarándokvonat, amely péntek hajnalban indult a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A vadászok elűztek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínéről egy bocsos anyamedvét – számolt be pénteken az Agerpres hírügynökségnek Bors Béla csíkszeredai alpolgármester.
2 hozzászólás