Elutasította hétfőn a bukaresti törvényszék Vlad Oprea sinaiai polgármesternek a hatósági felügyelet alá helyezése elleni fellebbezését.
Házkutatást tartanak szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészei a sinaiai városházán és Vlad Oprea polgármester lakásán.
Jelentős eredményeket ért el csapatával első polgármesteri mandátuma során Marosvásárhelyen, amelyek az egész városban láthatók – értékelte hétfőn saját teljesítményét Soós Zoltán, aki a második mandátumát tölti a város élén.
Húsz év után sikerült visszaszereznie az alpolgármesteri tisztséget a pécskai RMDSZ-nek. Kocsik Imre lett a „befutó” az Arad megyei településen, aki szerint nagyobb önbizalmat és önbecsülést adhat a pécskai magyarságnak a siker.
Pap Zsolt István személyében továbbra is magyar alpolgármestere lesz Nagybányának. A magyar alpolgármester arról is beszélt, hogy reményei szerint az új önkormányzati ciklusban is megtarthatja eddigi feladatköreit.
Kocsik Imre személyében az RMDSZ jelöltjét választották meg az Arad megyei Pécska alpolgármesterévé hétfőn. Klebelsberg Kuno egykori magyar kultuszminiszter szülővárosában legutóbb húsz esztendeje volt magyar tisztségviselő a végrehajtásban.
Bejelentette indulását a jövő tavasszal esedékes romániai államfőválasztáson Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere. A politikus függetlenként indulna az államfői tisztségért.
Orosz Krisztofer Levente személyében magyar alpolgármestere van Máramarosszigetnek.
A június 9-i helyhatósági választásokon nyertes Arad megyei RMDSZ-es polgármesterjelöltek letették hivatali esküjüket, és hétfőn három olyan településen is megalakultak a képviselőtestületek, amelyeket magyar polgármesterek irányítanak.
Beiktatták hivatalába Gál Alinát, akinek személyében első alkalommal lett helyi, csángó származású polgármestere a Bákó megyei Gajcsána községnek.
Oláh Emese személyében marad a magyar alpolgármester Kolozsváron, miután a pénteken megalakult új közgyűlés újabb négy évre bizalmat szavazott az RMDSZ politikusának.
Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség a Bihar megyei Felsőmezős (Câmpani) község volt polgármestere ellen.
Érdekkonfliktust állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Cristian Octavian Matei tordai polgármester esetében.
Megszületett Soós Zoltán hetedik gyereke – jelentette be Facebook-oldalán Marosvásárhely polgármestere.
A kolozsvári metró új finanszírozást kapott, miután elveszíthetett 300 millió eurót az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében biztosított forrásokból – számolt be kedden Emil Boc, a kincses város polgármestere.
Elutasította szerdán a Maros megyei törvényszék Lucreţia Cadar dédai polgármester előzetes letartóztatásának elrendelését; az uniós alapok jogtalan megszerzésével gyanúsított elöljáró 60 napra hatósági felügyelet alá kerül.
Uniós alapok jogtalan megszerzésének gyanúja miatt őrizetbe vett kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) három személyt, köztük a Maros megyei Déda község polgármesterét, Lucreţia Cadart is.
Kéztöréssel került kórházba kedden Maroshévíz megválasztott polgármestere, Sebastian Buzilă, miután fizikai összetűzésbe került a Hargita megyei város főépítészével.