Albert Álmos: le a lobogóval

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

„Biztos voltam az igazamban, hiszen betartottam a törvényt. A prefektus esetemben rosszindulatúan értelmezte a jogszabály alkalmazását, és a moldvai bíróságok is egyértelműen elfogult módon ítélkeztek” – jelentette ki a Krónika megkeresésére Albert Álmos háromszéki szenátor, Sepsiszentgyörgy korábbi polgármestere, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság helyt adott keresetének.

Bíró Blanka

2010. február 18., 08:582010. február 18., 08:58

A strasbourgi döntés értelmében a román államnak vissza kell fizetnie a 2755 eurós bírságot, amelyet hét évvel ezelőtt a Kovászna megyei prefektúra rótt ki az akkori polgármesterre. Albert Álmos a számokra és a paragrafasukra már nem emlékszik pontosan, de a történetet ma is elevenen idézi fel.

Elmondása szerint 2003 tavaszán új törvény jelent meg, amely pontosan előírta, az intézményeknek hová kell kifüggeszteniük az ország zászlóját, a megyei jogú városok polgármesteri hivatalainak a bejárat két oldalára kellett kitűzniük a trikolórt. A jogszabály alapján Albert Álmos levette a városháza tornyáról a zászlót.

„Az akkori prefektus, a szociáldemokrata Horia Grama rettenetesen megharagudott, és azonnal megíratta az ötvenmillió régi lejről (5 ezer új lej) a büntető jegyzőkönyvet” – emlékszik Albert. Hamarosan újabb ötvenmilliós bírságot rótt ki a prefektúra, mert a hivatal levelezésében a magyar nyelvet a fejléceken pedig a magyar megnevezést is használták.

Albert azonban kétségbe vonta a pénzbírságok jogosságát, és fellebbezett. A sepsiszentgyörgyi bíróság nem kívánta tárgyalni az ügyet, ezért azt áthelyezték Moldvába. Először az oneşti-i bíróságon, majd a bákói törvényszéken meghallgatás nélkül, egyoldalú tárgyaláson elutasították a keresetét, a legfelsőbb bíróságon is megszületett a végleges döntés a bírság jogosságáról. Albert Álmos helyi üzletemberek és magyarországi testvérvárosok adományaiból fizette ki a bírságot.

Rozsnyai Sándor sepsiszentgyörgyi ügyvéd segítségével azonban összeállították a periratot, és 2004 őszén a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordultak. Az európai bíróság évente egy alkalommal kiegészítő iratokat, újságcikkeket kért a felektől. A napokban megszületett döntés elmarasztalja a román igazságszolgáltatást, amiért Albert Álmosnak nem volt része pártatlan bíráskodásban, és kötelezi a román államot a bírság visszafizetésére.

A szenátor lapunknak elmondta, a visszakapott összeget visszafizeti azoknak, akik akkor a segítségére siettek. Albert Álmos ugyanakkor úgy ítéli meg: az európai bíróság döntéséből kiindulva vissza kell térni a zászló kihelyezésének kérdésére, szerinte ugyanis a lobogót le kell venni a toronyról, és oda kell tenni, ahová  a törvény is előírja, vagyis a bejárathoz.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász