A Kolozsvár belvárosa alá tervezett alagút három lehetséges változatát mutatta be szerdán Bernard Falconat, a francia Egis építőipari vállalat alagúttervező szakértője az önkormányzat városrendezési bizottságának heti ülésén.
2013. július 24., 19:432013. július 24., 19:43
Az alagutak lehetővé tennék, hogy a Főtértől a Bocskai (Avram Iancu) térig lezárják a forgalmat a személygépkocsik számára, csak a tömegközlekedési járművek maradnának a felszínen. Bármelyik is valósulna meg a három elképzelésből, a kivitelezés legkevesebb 329 millió euróba kerülne, és öt–hat évet venne igénybe.
Emil Boc polgármester hangsúlyozta, hogy egyelőre csak elvi, konceptuális tervekről van szó, amelyek a belváros teljes rehabilitációját tartalmazzák, az önkormányzat később dönt arról, hogy belevág-e az óriási beruházások valamelyikébe. Falconnat vetítőképes prezentációjában elmondta, három lehetőséget lát arra, hogy alagutak szeljék át a belvárost, mindenik elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai is. Hangsúlyozta, a tanulmányt a rendelkezésükre álló dokumentumok alapján készítették el, így több bizonytalan adattal kellett dolgozniuk.
Az első változat szerint az alagút a Monostori út (Moţilor) és a Mikó (Clinicilor) utca kereszteződésénél kezdődne, majd a Kossuth Lajos és a Magyar utca (Buleverdul 21 Decembrie) alatt haladva a Szentpéteri római katolikus templomnál érne véget. A két kijáratnál egyszintes lenne, majd kétemeletessé válna, hogy mindkét menetiránynak külön útja legyen. A munkálatok összesen 53 hónapot tartanának. Ez lenne a legolcsóbb megoldás, \"mindössze\" 329 millió euróba kerülne. Hátránya, hogy a munkálatok hosszú időn keresztül akadályoznák a gépkocsiforgalmat.
A második változatban már két alagút megépítése szerepel: az egyik irányba maradna a Monostori út – Szentpéteri templom útvonal, a másik alagút a Béke tértől vezetne a Deák Ferenc (Eroiilor) utca alatt a Piteşti utcáig. Hátránya, amellett, hogy valamivel többe, 342 millió euróba kerülne, az, hogy nem számolná fel a Mikó (Clinicilor) utcai felszíni forgalmat.
A harmadik megoldás az lenne, hogy az alagút a Mikó utcától haladjon a Piteşti utcáig. Ez azonban azzal járna, hogy Mikó utca bejáratánál 400 méteres szakaszon 16 épületet kellene lebontani. Emiatt ez a legköltségesebb verzió, több mint 500 millió euróba kerülne. Mindhárom elképzelés szerint a Tordai út és a vasútállomás felől is lenne bejárata az alagútnak, amelyben útkereszteződések is lennének, hogy lehetővé tegyék az irányváltást. A projektben egyébként a lehetséges földalatti parkolók helyszíneire is javaslatot tett a francia vállalat.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
szóljon hozzá!