Fotó: Kristó Róbert
A gyulafehérvári érseki palota udvarán szombaton avatják fel a Márton Áron püspököt ábrázoló szoborkompozíciót, amelyet a csíkkozmási születésű Gergely Zoltán szobrászművész alkotott.
2013. június 24., 23:402013. június 24., 23:40
2013. június 25., 19:192013. június 25., 19:19
A szobor talapzatát és az alkotáshoz tartozó két padot a csíkszeredai Dóczy András készítette. A szobrot tegnap szállították Csíkszeredából Gyulafehérvárra. A gyulafehérvári érsekség tavaly írt ki meghívásos pályázatot olyan alkotások megvalósítására, amelyek Márton Áron püspököt a gyulafehérvári érseki palota udvarán ülve ábrázolják. Az elbíráló bizottság a hét pályázó alkotó közül a jelenleg Kolozsváron élő Gergely Zoltán munkájának kivitelezése mellett döntött. Mint indoklásukban írták, a szobrászművész sikeresen ábrázolta a szent életű püspök személyét és jellemét, a mű ugyanakkor az érseki udvar rangját, szervezettségét is emeli, így a látogatók számára egyértelművé válik a szobor és az udvar egysége. A félkör alakban megvalósított alkotás emellett módot ad az érseki palota udvarára látogató zarándoknak Márton Áron mellett megpihenni, fohászkodni, a püspök szellemével találkozni.
Márton Judit, a gyulafehérvári érsekség építészeti irodájának vezetője elmondta: már régóta megfogalmazódott az igény, hogy az érsekség területén emléket állítsanak Erdély püspökének, a vallásszabadság hirdetőjének. „Mivel a ma élők közül is sokan ismerték őt, ezért az elbírálásban szempont volt, hogy a látogatók a valamikor megismert arccal találkozzanak\" – magyarázta az illetékes, aki maga is az elbírálóbizottság tagja volt. Hozzátette: a győztes pályázat legmegragadóbb sajátossága az volt, hogy az alkotó olyan püspöknek ábrázolta Márton Áront, aki helyet kínál maga mellett, hiszen az emberek úgy tekintettek rá, mint akit bármikor megszólíthattak.
„Elképzelésemben a püspök atya egy széken ül, mellette pedig egy-egy pad található. Ez a formai kapcsolódás nem véletlenszerű: így szerettem volna kiemelni Márton Áron közösségteremtő és közösségmegóvó munkásságát. A püspök fogadja a látogatókat, és hellyel kínálja, közel engedi őket szellemiségéhez\" – magyarázta megkeresésünkre Gergely Zoltán. A szobrász elárulta, noha munkája során a szakmaiságot tekintette elsődlegesnek, mégis meghatározó jelentősége volt annak is, hogy mindketten székelyek. „Helyesebben mondva: én az ő földije vagyok\" – fogalmazott a csíkkozmási szobrászművész.
Rámutatott: az ülő alakokat általában kissé görnyedten ábrázolják, ő mégis egyenes, gerinces tartást adott a szobornak, elmondása szerint olyant, amilyen Márton Áron egész élete során volt. „Nem egy megfáradt, hanem egy ereje teljében lévő püspököt formáltam. Nagyon fontos emellett megemlíteni, hogy Sántha Csaba szovátai bronzöntő és a zsögödi andezitből talapzatot és padokat készítő Dóczy András kőfaragó kivételesen jó munkát végzett\" – mondta Gergely. A szoborból és a padokból álló kompozíciót a szombati papszentelő szentmise keretében avatják fel, illetve áldják meg.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!