A sofőrök egyötöde ittasan ül volánhoz

A romániai gépkocsivezetők egyötöde alkalomadtán fogyaszt alkoholt, mielőtt a kormány mögé ül, 1,2 százalékuk pedig gyakran iszik vezetés előtt – derül ki a napokban ismertetett felmérésből.

Hírösszefoglaló

2010. július 23., 09:162010. július 23., 09:16

Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Bukaresti Egyetem Pszichológia Kara és a Romániai Pszichológus Kamara által közösen készített felmérés szerint a sofőröknek csak egynegyede tudja pontosan, mekkora lehet a megengedett véralkoholszint, 18,2 százalékuk nem tudja, 70,3 százalékuknak pedig téves értesülései vannak.

A megkérdezett gépkocsivezetők 88,3 százaléka elismeri a biztonsági öv használatának előnyeit, 40,4 százaléka azonban nem tartja feltétlenül szükségesnek az öv használatát lakott területen. A sofőrök többsége tudja, hogy a megengedett sebességhatár túllépése fokozza a baleset kockázatát, de 62 százalékuk szerint bizonyos esetekben túlléphető a korlátozás. A gépkocsivezetők fele elfogadhatónak tartja a sebességhatár 10–20 km/h-ás túllépését.

A válaszadók egynegyede, bevallása szerint, gyakran túllépi a megengedett sebességet településeken kívül, 18,3 százaléka pedig az autópályán is. Tízből egy gépkocsivezető állítása szerint rendszeresen túllépi a megengedett sebességet lakott terülten is. A felmérésből  kiderül, hogy a közúti forgalomban a 18–25 éves fiatalok és a városiak vezetnek a legagresszívebben. A gépkocsivezetők 85 százaléka nem tartja magát agresszív sofőrnek, csak hét sofőr közül egy ismeri ezt el. A felmérés szerint a gépkocsivezetők 57 százaléka nem érzi biztonságban magát a közúti forgalomban.

Constantin Stroenescu, a rendőrség baleset-megelőző szolgálatának vezetője elmondta: a sofőrök körében három kockázati kategóriát azonosítottak, ezek a 18–28 év közötti fiatalok, a munkájuk részeként autót vezető sofőrök, valamint azok a gépkocsivezetők, akik közúti balesetet okoztak az elmúlt években. Lucian Diniţă, az országos közlekedésrendészet vezetője szerint a sofőrök közlekedési kultúrája és a gépkocsivezetői ismeretek szintje nem kielégítő, ezért a rendőrség a következő időszakban széleskörű ellenőrző akciókat indít. A felmérés 2010 április–májusában készült, 1119 gépkocsivezető megkérdezésével.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak