A hétvégén is pusztított az árvíz

Az ország 14 megyéjében jelentettek árvizeket az elmúlt hétvégén a hatóságok, Moldva északi részén és a Keleti-Kárpátok környékén pedig továbbra is tragikus a helyzet. A jelentős vízmennyiséggel járó felhőszakadások nyomán keletkezett ár több mint 100 települést érintett súlyosan. Számos településen az árvíz miatt újabb kilakoltatásokat hajtottak végre országszerte – az otthonaikat elhagyni kényszerülő károsultak száma meghaladja a nyolcezret –, a természeti katasztrófa eddig 23 halálos áldozatot követelt.

Bíró Blanka

Gyergyai Csaba

2010. július 05., 09:512010. július 05., 09:51

Víz alatt Sepsiszentgyörgy egy része

Szombaton Sepsiszentgyörgyöt elöntötte a medréből kilépett Debren-patak. Késő délután egy óra alatt közel 25 liternyi eső zúdult le négyzetméterenként. A város melletti Sugás-dombokról a felhőszakadás következtében lezúduló víz belefolyt a patakba, ami kilépett a medréből. A víz Sepsiszentgyörgy utcáin hömpölygött végig, a készenléti felügyelőség összesítése szerint 19 utcát árasztott el, 120 lakásba, udvarba, kertbe és pincébe folyt be, tíz tömbház alagsora telt fel, hét gazdasági egység és négy palló rongálódott meg. Az ár két gépkocsit is elsodort. Az egyik autó nekicsapódott a gázvezetéknek, és beszakította azt, a hibát szerencsére rövid idő alatt kijavították. A készenléti felügyelőség szakemberei 13 gyereket és 17 felnőttet kellett hogy kimentsenek a vízzel elárasztott otthonaikból, ők ideiglenesen rokonoknál találtak menedéket. A város északnyugati részén megrongálódott a villanyhálózat, a helyreállításán még tegnap is dolgoztak. Az áramkiesés miatt mintegy két órán keresztül a 112-es sürgősségi hívószám nem volt hívható. Sepsiszentgyörgy mellett Gidófalva, Maksa és Előpatak községeket, valamint a hozzájuk tartozó falvak egy részét is elöntötte az ár. A mentésekben több mint száz katonai tűzoltó vett részt, de dolgoztak a rendőrök, a csendőrök, az önkéntes tűzoltók, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat alkalmazottai. Tegnap az elöntött házakból, pincékből, udvarokból, kertekből szivattyúzták a vizet. Antal Árpád polgármester elmondta, az önkormányzat tartalékalapjából pénzt és építőanyagot adnak a károsultaknak, az igényeket szerdáig kell bejelenteni. Vasile Sădean, a készenléti felügyelőség parancsnoka szerint, hétfő reggel 9 óráig tart a sárga jelzésű árvízriadó. Vannak területek, ahol amíg a talajvíz szintje nem csökken, nem tudnak szivattyúzni, mert a víz újra felgyűl. Kovács Ödön, a vízgazdálkodási hivatal vezetője cáfolta a televíziós híradásokat, az árvíznek nincs halálos áldozata, a hivatal egyik alkalmazottja viszont az egyhetes folyamatos munka, a fáradtság és stressz miatt szívinfarktusban veszítette életét.

Többmilliós károk Hargita megyében

A hétvégén Borbély László környezetvédelmi miniszter öt árvízsújtott Hargita megyei települést – Csíkszentdomokost, Újszékelyt, Alsóboldogfalvát, Csíkmadarast és Csíkkarcfalvát – keresett fel a megyei önkormányzat képviselőivel. A látogatása végén azt ígérte, az általa vezetett tárca a következő három évben 430 millió lejt kíván árvízvédelemre fordítani. A megyei tanács egyébként pénteki ülésén úgy döntött: egymillió lejt csoportosít át a sürgősségi helyzetekre fenntartott alapba, amelyből a megyét ért árvízkárok helyreállítását támogatnák. Zólya Zoltán, a megyei önkormányzat árvízvédelmi munkacsoportja vezetőjének ismertetője szerint az eddig felmért károk értéke 3,29 millió lej a megyében. A hétvégén egyébként áradást jeleztek az udvarhelyszéki Kápolnásfaluban, ahol a megáradt Kis-Homoród-patak 90 házat és több tucat gazdaságot árasztott el, Szentegyházán a Nagy-Homoród 100 gazdaságot öntött el. A csíki térségben Felcsíkon, Alcsíkon, a Kászonokban és a Gyimesekben is árvíz pusztított, ezeken a településeken több száz ház, gazdasági épület és híd rongálódott meg, a víz tönkretett több kilométernyi európai, országos, megyei és községi jelzésű utat is.

Băsescut bírálták az árvízkárosultak

Éles lakossági bírálatokkal szembesült Traian Băsescu, aki a hétvégén több, árvíz sújtotta moldvai térséget látogatott meg. Az államfő szombat délután látogatott a Bákó megyei Săuceşti településre, ahol nagy pusztítást végzett az árvíz. A Szeret menti faluban az emberek azonnal körülvették az elnököt, arról panaszkodtak, hogy a folyó minden évben elárasztja gazdaságaikat, és védőgátak megépítését sürgették. Nemsokára vita alakult ki az elnök és az emberek között, akik a kormány megszorító intézkedéseit kérték számon Băsescun. Bírálatok érték az állami alkalmazottak béreinek 25 százalékos csökkentését, a törvényhozás tagjait, akik „alszanak a parlamentben, és semmit nem tesznek”, de az emberek azt is szóvá tették, hogy szerintük a minisztériumok túl nagy apparátussal működnek. Az államfő irritáltan válaszolt a bírálatokra. „Tudják, mi a baj? Hogy a víz lassan a szánkig ér, mi pedig politizálunk. Nem kellene a házakat takarítani?” – vetett véget Băsescu a vitának. A Bákó megyei településen egyébként 320 házat öntött el csütörtökön a Szeret, 180 személyt kilakoltattak. Két évvel ezelőtt Săuceşti-et szinte teljesen elmosta a megáradt Szeret. Pénteken a Botoşani megyei Dorohoiban „esett neki” Băsescunak egy nő, akinek dühét az váltotta ki, hogy az államfő közölte: a jövő évtől az állam többé nem segíti építőanyaggal az árvízkárosultakat, akiknek be kellene biztosítaniuk házukat. „Miből fizessek biztosítást, 1100 lejt keresek havonta, a kormány meg negyedével csökkenti a fizetésemet?” – háborgott a nő. Az elnök erre kínosnak nevezte a pedagógus panaszát, majd az oktatás gyatra minőségét emlegette. „Igen, gyatra az oktatás, olyan embereket képzett, mint ön is” – replikázott a nő. „Hagyjuk az útszéli nyelvezetet” – vetett véget a vitának Băsescu.

Tojással, paradicsommal Emil Boc ellen

Három személy tojással és paradicsommal próbálta megdobálni Emil Bocot tegnap, amikor a kormányfő a Galac megyei prefektúra épületéből lépett ki. Az árvízhelyzettel foglalkozó bizottság üléséről távozó miniszterelnököt a kormányőrök óvták és tuszkolták be a prefektúra előtt várakozó gépkocsiba, miután három férfi tojást és paradicsomot dobott Emil Boc felé. A lövedékek nem találták el a miniszterelnököt, a tojások és a paradicsomok mellette, a járdán loccsantak szét. A három férfit a csendőrség vitte a rendőrőrsre, ahol pénzbírságot szabtak ki rájuk. Boc később azt mondta: nem látta, amikor megpróbálták megdobni, de hangsúlyozta: a tiltakozáshoz való jogot nem lehet megsérteni. „Ilyen az élet” – szűrte le az incidens tanulságát a kormányfő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen