A szülők támogatják a jelenléti oktatást, az oltatlanok többsége viszont gyerekének sem adatná be a vakcinát

A szülők támogatják a jelenléti oktatást, az oltatlanok többsége viszont gyerekének sem adatná be a vakcinát

Fotó: Jakab Mónika

A romániai szülők döntő többsége úgy gondolja, hogy szeptember 13-án jelenléti oktatással rajtolhat el a tanév, nagy részük viszont úgy gondolja, hogy nem a hatóságoknak, hanem a szülőknek kellene dönteniük arról, hogy gyerekük az iskolapadokban vagy otthonról online vesz részt az órákon egy, a Romániai Szülői Egyesületek Szövetsége által készített, nem reprezentatív felmérés szerint.

Bálint Eszter

2021. augusztus 30., 12:332021. augusztus 30., 12:33

2021. augusztus 30., 13:432021. augusztus 30., 13:43

Az online kérdőívet önkéntes alapon 35 455 szülő töltötte ki alig 48 óra leforgása alatt, az önkéntes válaszadók 36,6 százaléka jelölte be azt, hogy általános iskola felső tagozatába jár a gyereke, 25 százalékuk gyereke középiskolás, és alig 8,2 százalék elemis.

A közvélemény-kutatás hétfőn nyilvánosságra hozott eredményei szerint a szülők 88,6 százaléka szerint szeptember 13-án jelenléti oktatással rajtolhat el a tanév, 76,1 százalékuk pedig azt gondolja, hogy nem a hatóságoknak, hanem a szülőknek kellene dönteniük arról, hogy gyerekük az iskolapadokban vagy otthonról online vesz részt az órákon.

korábban írtuk

Nem taníthatnak az iskolákban a háromnaponkénti tesztelést megtagadó oltatlan pedagógusok 6 ezrelékes fertőzöttség esetén
Nem taníthatnak az iskolákban a háromnaponkénti tesztelést megtagadó oltatlan pedagógusok 6 ezrelékes fertőzöttség esetén

Azok az oltatlan pedagógusok, akik megtagadják a rendszeres, azaz 72 óránkénti koronavírus-tesztelést, 6 ezrelék fölötti fertőzöttségi ráta esetén nem taníthatnak fizikai jelenléttel, nekik „pihenniük kell majd egy kicsit” 

A be nem oltott szülők gyereküket sem szeretnék immunizálni

A szülők 47,9 százaléka válaszolta amúgy azt, hogy nincs beoltva koronavírus ellen, 43,2 százalékuk felvette már a vakcinát, 8,9 százalék pedig nem kívánt válaszolni erre a kérdésre.

Érdemes megjegyezni, hogy a legfrissebb, vasárnapi adatok szerint a romániai lakosság 26,36 százaléka immunizált, vagyis a válaszadó szülők körében lényegesen nagyobb az oltottak aránya, mint a teljes lakosság sorában.

Ugyanakkor az oltással nem rendelkező szülők 46 százaléka mondta azt, hogy nem is fogja beoltatni magát,

40,1 százalékuk még nem döntött a kérdésben, 8,7 százalékuknak ellenjavallott a vakcina felvétele. Azt, hogy szándékában áll felvenni az oltást, az oltatlanok alig 5,2 százaléka nyilatkozta.

A válaszadók 87,6 százaléka eközben még nem adatta be az oltást gyerekének, és alig 7,3 százalékra rúg azoknak az aránya, akinek a gyereke be van oltva koronavírus ellen.

5,1 százalék nem válaszolt.

A nem immunizált szülők többsége – 55,1 százalék – eközben nem is akarja beoltatni gyerekét, és mindössze 4,1 százalékos az oltási hajlandóság ebben a kategóriában. A be nem oltott szülők 2,5 százaléka eközben azt mondta, a gyereke nem kaphatja meg a vakcinát, 14,9 százalékuknak pedig olyan korban van a gyereke, hogy egyelőre nem ajánlott neki a vakcina.

korábban írtuk

Cîţu kötelezővé tenné az oltást vagy a tesztelést a közalkalmazottak egy részének
Cîţu kötelezővé tenné az oltást vagy a tesztelést a közalkalmazottak egy részének

A miniszterelnök kötelezővé tenné az állampolgárokkal érintkező közalkalmazottak beoltását vagy rendszeres tesztelését.

Tesztelni: mikor, hogyan?

A felmérés készítői arról is megkérdezték a szülőket, hogy milyen esetekben, milyen gyakorisággal és milyen módszerrel kellene tesztelni a tanulókat, illetve a tanintézetekben dolgozókat.

36,6 százalék válaszolta azt, hogy nem invazív teszttel kell minden osztálytársat tesztelni, ha egy diáknál koronavírus diagnosztizálnak, 21,1 százalék szerint mindegy, hogy milyen tesztet használnak.

A szülők 31,8 százaléka viszont nem szeretné, ha a gyerekeket tesztelnék, ha felüti a fejét az osztályban a vírus.

48,8 százalékra rúg eközben azoknak az aránya, akik szerint nincs szükség arra, hogy megszabott időközönként teszteljék a diákokat, 22,7 százalék szerint viszont periodikusan tesztelni kellene őket nem invazív módszerekkel, 9,6 százalék nem kívánt vagy nem tudott válaszolni.

korábban írtuk

Cîmpeanu: a 12–15 évesek 5 százaléka vette fel a koronavírus elleni oltást, a 16–19 évesek körében ennél jobb az arány
Cîmpeanu: a 12–15 évesek 5 százaléka vette fel a koronavírus elleni oltást, a 16–19 évesek körében ennél jobb az arány

A 12–15 éves diákok csaknem 5 százaléka vette fel mostanáig a koronavírus elleni vakcinát, a 16–19 évesek körében ez az arány meghaladja a 20 százalékot – jelentette ki hétfőn Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Arra a kérdésre, hogy milyen időközönként kellene végezni a teszteket, a periodikus tesztelést szorgalmazó szülők 34,2 százaléka mondta azt, hogy heti rendszerességgel, 26,1 százalékuk szerint viszont elég havonta, 22,7 százalék pedig arra voksol, hogy kéthetente vessék alá tesztelésnek a diákokat. Törpe kisebbséget – 6,3 százalék – képviselnek azok, akik szerint 72 óránként kellene tesztelni.

korábban írtuk

Oltás, teszt, fertőzésen átesettség: ezek a jelenléti oktatás feltételei a BBTE hallgatói számára
Oltás, teszt, fertőzésen átesettség: ezek a jelenléti oktatás feltételei a BBTE hallgatói számára

Bizonyos, az oltással kapcsolatos feltételek teljesítése mellett, illetve a COVID-19 világjárvány alakulása kontextusában térhetnek vissza személyes jelenléttel a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) hallgatói októbertől a 2021-2022-es tanév akadémiai tevékenységeihez. 

Ami pedig az iskola alkalmazottainak a periodikus tesztelését illeti, a válaszadók 53,3 százaléka úgy gondolja, hogy szükség lenne erre, 31,3 százalék szerint viszont nem szükséges, a többiek nem tudtak vagy nem akartak válaszolni.

Amikor pedig azt kérdezték, hogy milyen időszakonként kellene ezekre a tesztekre sort keríteni, a periodikus tesztelést szorgalmazó szülők 35,5 százaléka a heti rendszerességre voksolt, 23,8 százalékuk szerint elég havonta, 20,2 százalék szerint a kétheti rendszeresség lenne az ideális, 9,7 százalék szerint viszont 72 óránként kellene tesztelni a tanintézetekben dolgozókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját

Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját
2024. május 08., szerda

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő

Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő
2024. május 08., szerda

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is
2024. május 08., szerda

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben

Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben
2024. május 08., szerda

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett

Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett
2024. május 08., szerda

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett