Tömeges ételmérgezéssel végződött egy lakodalom a Fehér megyei Bisztra településen, a kórházi kezelésre szorulók száma már meghaladja a százat.
2013. augusztus 29., 17:182013. augusztus 29., 17:18
Az esküvő után 20 személy szállítottak kórházba, a betegek száma azonban fokozatosan emelkedett, szerdán már a násznép 102 tagja szorult kórházi ellátásra ételmérgezés miatt. Horea Timiş, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta: a fertőzöttek között három állapotos nő és több gyermek is volt.
A betegeket a gyulafehérvári, az abrudbányai és a topánfalvi kórházban kezelik, több orvos és asszisztens pedig kénytelen volt visszatérni szabadságáról, hogy megfelelően elláthassák az érintetteket.Timiş szerint az érintettek közül senkinek nem volt súlyos az állapota, legtöbbjüket pedig már pénteken hazaengedik. A közegészségügyi igazgatóság már megkezdte az ügy kivizsgálását, mint kiderült, a lakodalmat egy vendéglőben tartották, a felszolgált ételt azonban a szervezők biztosították.
Gheorghe Feneşer prefektus egyébként szerdán személyesen látogatta meg a betegeket, elmondása szerint a megyében tíz éve nem történt ilyen nagymértékű ételmérgezés. Mint ismeretes, a nyár folyamán több ételmérgezés is történt Erdély-szerte. Júniusban Szatmárnémetiben több mint hetven személyt szállítottak kórházba a Romantic étteremben tartott bankett után, egy hónappal később pedig egy születésnapi ünnepség nyolc résztvevője kapott szalmonellamérgezést. Nagybányán egy keresztelő végződött fertőzéssel: júliusban 45 személy, köztük a megyei egészségügyi igazgatóság vezetőjét utalták kórházba.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!