Torockó felülnézetből, ünnepi hangulatban
Fotó: MTI/Kiss Gábor
A torockói Duna Napok idén ünnepli 10. évfordulóját minden eddiginél színesebb programokkal. Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ismertette a Krónikával, mi mindennel várják a péntektől vasárnapig tartó jubileumi rendezvényen a vendégeket, hogy együtt ünnepeljék a magyarság értékeit, kincseit és összetartozását.
2024. május 31., 10:032024. május 31., 10:03
– Tavaly azt nyilatkozta a Duna Napok programsorozat végén, hogy nagyon jó volt magyarnak lenni Torockón. Ez az érzés most már a rendezvénysorozat tizedik kiadásához ért. Ha visszatekintünk az időben, egy évtizeddel ezelőtt hogyan indult a kezdeményezés?
– 2012-ben egy – valaha szebb időket is megélt, ám – romos épület állt Torockó főterén. Szörnyen leromlott állapotban volt az egykori kereskedőház, de még így is gyönyörű volt. Dobos Menyhértnek, a DUNA Médiaszolgáltató korábbi vezérigazgatójának kezdeményezésére elindult a felújítás, és két esztendő múlva egy külsejében-belsejében méltó módon, igényesen megújult ház várta az idelátogatókat. Így indult az élet a Duna Házban:
– Hogyan merült föl a június 4-i nemzeti összetartozás napjához közeli hétvégén szervezett programsorozat erdélyi helyszíneként az Europa Nostra díjas Fehér megyei település, ahol minden évben megrendezik a Duna Napokat?
– A magyar közmédia hivatásának és felelősségének megfelelve arra törekszik, hogy a Duna Napokon – ha csak képletesen is, de – mind a 15 millió magyar megfoghassa egymás kezét. 2014 óta egy hétvégén szélesre tárjuk a Duna Ház ajtaját, és birtokba vesszük az egész falut.
Altorjai Anita szerint minden évben az összetartozás-koncert a legnépszerűbb a Duna Napokon
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
– Milyennek látja a nemzeti összetartozás napjának szerepét a határon túli magyarság életében, illetve az anyaországhoz fűződő kapcsolatokban?
– Több mint száz évvel ezelőtt határok szakítottak szét bennünket, de nemzeti egységünk gazdagsága megmaradt. Mert számtalan a kincs, ami összeköt bennünket: a szellemi örökség ápolói, a hagyományok őrzői, az ősi mesterségek tudói mind gazdagítják nemzetünket. Örökségünk ápolása és átörökítése persze mindannyiunk kötelessége, éljünk bárhol a Kárpát-medencében – különösen ebben a globalizálódó, értékvesztett világban.
Egy torockói asszony mondta ezzel kapcsolatban a legszebb mondatot: a magyarság egy olyan virág, aminek az anyaország a közepe, a külhoni magyarság pedig a szirmai – de mit ér a virág szirmok nélkül?!
– A 10. Duna Napok idei évfordulós programja minden eddiginél gazdagabb kulturális-zenei felhozatalt kínál. Melyek voltak a program összeállításának fő szempontjai?
– Arra törekedtünk, hogy a jubileum alkalmából ünneplőbe öltözzön Torockó és a Duna Ház: a legnevesebb előadóművészeket, muzsikusokat, énekeseket, táncosokat hívtuk meg, hiszen a zene ereje összekovácsoló erő. Közös élményt kínálunk kicsiknek és nagyoknak a Kalákától az Ismerős Arcokig, a Bagossy Brotherstől az István a király koncertig, de rendezünk szabadtéri fotókiállítást, futóversenyt és főzőversenyt, kalandjátékokat, mesterségbemutatót is: bővebben a www.dunanapok.com oldalon olvashatók a programjaink.
A Duna Napok évről évre egész Erdélyből és Magyarországról vonzzák a résztvevőket
Fotó: Facebook/Duna Nap Torockó
– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen programok álltak legközelebb a közönséghez? Minek volt a legnagyobb sikere?
– Kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és lélekben fiataloknak egyaránt kínálunk programokat: izgalmasat, szórakoztatót, ügyességit vagy épp sportosat. A főzőversennyel pedig kulináris élményeket is ígérünk! A legnagyobb siker minden évben az Összetartozás-koncert:
Nehéz lenne bármit vagy bárkit kiemelni, hiszen az elmúlt tíz év alatt szinte minden népszerű művész és együttes fellépett a Duna Napok színpadán – remélem az idei is felejthetetlen élmény lesz. Erre törekszik mind a 450 előadó és közreműködő.
– Hogyan látja a Duna Napok helyét és szerepét az erdélyi fesztiválok, kulturális tömegrendezvények összehasonlításában? Mennyire van sajátos arca, illetve a továbbiakban ezt miként szeretnék erősíteni?
– A torockói Duna Napok egy nagyon sajátos rendezvény: mindenkit szeretettel vár, érkezzék bárhonnan a világból, aki érdeklődik a magyar örökség iránt. Ez egy nonprofit rendezvény, tehát nincs belépődíj, mert az összetartozás élménye mindenkié! Bár a történelem ide-oda sodort bennünket, de 15 millióan még mindig megmaradtunk – nem lehet más célja az anyaország közmédiájának és ezen keresztül a Duna Napoknak, mint ezt az örökséget a maga eszközeivel őrizni, népszerűsíteni és tovább erősíteni.
Már tizedik alkalommal rendeznek Duna Napokat a nemzeti összetartozás napja alkalmából Torockón, május 31-től június 2-ig, fellép mások mellett az Ismerős Arcok, a Bagossy Brothers Company és a Kaláka, a helyszínről sugároz a Dankó rádió.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter pénteken Temesváron kijelentette, hogy kedden megnyitják a forgalom előtt a város déli körgyűrűjét.
Mintegy 150, a világ minden részéből érkezett nő részvételével szervezik Kolozsváron az unitárius, unitárius-univerzalista és más felekezetű nők csütörtökön délután kezdődött, vasárnapig tartó világtalálkozóját.
Kelemen Hunor az RMDSZ hivatalos államfőjelöltje – erről döntött Kolozsváron a Szövetségi Képviselők Tanácsa. A felszólalók egyhangú bizalmat szavaztak a szövetségi elnöknek.
Több mint 142,6 millió euróból több mint 1700 kilométer bicikliutat alakítanak ki az épített és természeti örökség mentén.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a Nemzetközi Címertani Akadémia teljes jogú tagja nemrég tért haza a kétévente megrendezett Zászlótudományi Világkongresszusról, amit ezúttal Kínában, Pekingben tartottak.
Magyar szürke marhát és francia húshasznosítású teheneket tartó mákófalvi gazda kongatta meg az elmúlt hetekben a vészharangot a kalotaszegi falvak legelőin kíméletlen pusztításba kezdett farkasok miatt.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a csütörtökön megnyílt aradi Agromalim Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Szakkiállításon.
Állategészségügyi könyvecske nélkül kínált eladásra héthetes, fajtatisztának mondott kutyakölyköket a nagybányai piacon egy ebtartó férfi, az állatvédelmi rendőrség bűnvádi eljárást indított ellene.
Öt ajánlat érkezett a Szatmárnémeti–Óvári (magyar határ) gyorsforgalmi út megépítésére kiírt, hónapokon át felfüggesztett versenytárgyaláson.
A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földrengés rázta meg Arad megyét szerdán este – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!