Potápi Árpád János
Fotó: Mihály László
A kisebbségvédelem uniós szabályozásának szükségességét hangsúlyozták az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán a magyar kormány képviselői.
2017. május 18., 14:012017. május 18., 14:01
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a kongresszuson felolvasott üzenetében – gratulált a FUEN-nek a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez, és nyomatékosította: itt az ideje annak, hogy a nemzeti kisebbségek ügyét európai szinten is megtárgyalják.
– fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt arra biztatta az európai kisebbségeket, hogy használják ki a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő kampányát a kisebbségek helyzetének a megismertetésére, hogy „a nemzeti kisebbségek ügye súlyának megfelelően jelenjen meg az európai politikai napirenden”.
A kongresszust köszöntő Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy
Ezért vett részt a kezdeményezők oldalán az Európai Bizottság elleni pereskedésben, mely végül a polgári kezdeményezés bejegyzéséhez vezetett.
Az államtitkár megerősítette, Magyarország és a határain kívül élő nemzetrészek kiveszik a részüket az egymillió aláírás összegyűjtéséből. Hozzátette: az európai identitás része a kulturális sokszínűség. Nyomatékosította: az EU hatvanmillió kisebbségi polgára azt várja el, hogy az unió ne csak az alapszerződésében deklarálja értékként a sokszínűséget, hanem szabályozással teremtsen kedvező feltételeket a kisebbségi identitások megőrzéséhez, ahhoz, hogy a kisebbségek boldoguljanak a szülőföldjükön.
„A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben” – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a FUEN kolozsvári kongresszusának csütörtöki megnyitóján.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
szóljon hozzá!