Az ünnep izgalma, a tervezgetés, a karácsonyi csoda várása, várakozás öröme, az egymásra figyelés feltölti a lelkünket, örömet szerezhet. A rituálék segítenek a lelki feltöltődésben, segítenek lelassulni, megállni egy-egy pillanatra. Az ünnep menetrendjét illető kulturális szokások, családi hagyományok, megállapodások, a gyökerekhez való visszanyúlás és az általunk bevezetett sajátos átalakítások hozzájárulnak a közösségi érzés fenntartásához, a család egységét erősítik, megadják a valahová tartozás, a folytonosság, a biztonság érzését. Mindez védőfaktorként működik a mentális egészségre nézve.

A lelassulás és lelki feltöltődés helyett inkább felpörgünk. Az érzékszervi marketing (karácsonyt idéző fények, díszítések, zene és illatok) már hetekkel az ünnepek előtt eltelít bennünket, és nem segíti a befelé fordulást. Az érzelmi, fizikai, anyagi, érzékszervi túlterhelődés majdhogynem elkerülhetetlen.

„Számolnunk kell ugyanakkor azzal az eshetőséggel, hogy az ünnep csalódást okozhat. A végeredmény alulmarad az elvárásainktól. Nem sikerül ráhangolódni, mindent úgy megvalósítani, ahogy elterveztük: nem elég omlós a bejgli, nem talált célba az ajándék, csúszik a program, kínos a beszélgetés, nyűg a rokonság. Sokkal több időt töltünk olyan emberekkel, akikkel az év más időszakában csak ritkán és jóval kevesebbet vagyunk azonos fizikai térben” – húzta alá az egyetemi adjunktus.

Hozzátéve, hogy nem segít a privát tér elvesztése, az eltérő családi dinamikák ütközése, az eltérő habitusok. Törékeny az adok-kapok kényes egyensúlya. A kimondott és ki nem mondott elvárásoknak való megfelelés kényszere alá kerülünk, a valós belső igényeink helyett a média és szociális média által közvetített ideált keressük. Nem segít a téli, év végi fáradtság, a munkahelyi év végi hajrá, az időhiány, a túlköltekezés, de a túlfogyasztás sem. Már önmagában az is frusztráló lehet, hogy mindent végig kell csinálni.

Az ideális ünneplés csak nagyon tudatos logisztikával valósítható meg, ha egyáltalán. Az általunk dédelgetett karácsonyi eszme formális elemeinek fenntartásába fektetett izzadságos munka lehetetlenné teszi, hogy átadjuk magunkat az ünnepnek. Azon dolgozunk, hogy ünneplőbe öltöztessük a lakást és magunkat, de sikerül-e ünneplőbe öltözni mélyen belül is? A belső átszellemülés összejön-e még épp időben, amikor a forgatókönyv megkívánja?

Kiszakadva a karácsonyi előkészületek forgatagából, otthon, a karácsonyfa mellett állva, a befele fordulás határidőn túli pillanatában magunkra tudjuk-e ölteni az igazi karácsonyi mosolyt? Varázsütésre, ha ez a teljes harmóniához szükséges elvárásként, „kell”-ként fogalmazódik meg bennünk, aligha. És a lelassulással együtt jön a csalódás, kiábrándulás: másképp képzeltük el. Kimerültség, depresszív hangulat jelentkezhet azoknál is, akiket egyébként nem fenyeget az elmagányosodás veszélye.

– mutatott rá a sepsiszentgyörgyi születésű Kotta Ibolya.

Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a jelenség nem csak a szívinfarktus vagy stroke (szélütés) bekövetkeztére, hanem az öngyilkosságokra is érvényes. Az egyik legjelentősebb, hosszmetszeti vizsgálat, amely 25 éven át követte az öngyilkosságok előfordulását a dán népességben, egyértelműen kimutatta a halál eltolódásának, pontosabban elhalasztásának jelenségét karácsony környékén, de hasonlóképp húsvét és pünkösd időszakát követően is. Sőt nem kell ilyen messze mennünk, ugyanezt a jelenséget néhány éve kimutatták magyar mintán is. A halál eltolódásának jelenségét tehát nemcsak karácsony – új év kontextusában figyelték meg.

Az ázsiai kultúrában jelentős Harvest Moon Festival esetén is kimutatták a halandóság eltolódását az ünnep utáni időszakra, és ez azért is érdekes, mert ez az esemény nem ugyanarra a napra esik minden évben. De ugyanezt találták a zsidó lakosság körében is a pészahot követően. Míg ez előző esetben inkább az idősebb nők, az utóbbi esetben inkább az idősebb férfiak körében növekedik meg jelentősen a halandóság, összhangban azzal, hogy kikre hárul leginkább e szertartások terhe. Az ünnepi időszak után megnövekedett haladóság okai közt (túlfogyasztás, utazás stb.) egyértelműen ott szerepel, sőt jelentős szerepet tölt be a pszichológiai stressz is.

– mondta a szakember. Könnyen lehet, hogy rosszul körvonalazott, nem realisztikus célokat tűzünk ki, vagy ezek nem is annyira belső igényből, mint inkább megfelelési kényszerből fakadóan fogalmazódnak meg. Az újévi ígéreteket – valljuk be – elég nagy valószínűséggel nem fogjuk betartani. Pedig olyan jó lett volna! Azáltal, hogy hangosan kinyilvánítjuk őket, megnöveljük annak valószínűségét, hogy elköteleződjünk az újévi fogadalmaink mellett, hiszen kifele egyáltalán nem mutat jól, ha az idén sem jött össze, ráadásul társas támogatást is nyerhetünk azáltal, hogy megosztottuk az újévi fogadalmat.

Mindenesetre a kitolt halál jelenségének ismerete a megelőzés szempontjából releváns információ.

Az élmények megosztása, mások örömeiben osztozás, mások öröméhez kapcsolódás, de akár a mások gyászára való ráhangolódás, a jótékonykodás, önkéntesség is értelmet ad az érzelmi felhangoltságnak, s végső soron hozzájárul a pozitív állapot fenntartásához. Ne támaszkodjunk pusztán a hedonisztikus élvezetekre, ne ragaszkodjunk a gondtalan örömhöz és a jó érzésekhez. Ne csak örömelv által vezérelt boldogságorientáció vezesse életünket, hanem vonzzuk be azokat az élményeket, amelyek az áramlatélmény kereső vagy az értelmet kereső boldogságot segítik” – javasolta Kotta Ibolya.

Tegyük fel magunknak a kérdést: mit akarunk bepótolni az év végén. Gondoljuk át saját elvásárainkat, tegyük rugalmassá, akár engedjük is el ezeket. Tudunk-e nemet mondani, másoknak, de magunknak is? El tudjuk-e csendesíteni a belső kritikus énünket és elő tudjuk-e hívni az önegyüttérző, törődő énünket, aki megveregetheti a vállunkat és átölelhet akkor is, ha kudarcot vallottunk egyes dolgokban?

Tudunk-e örülni a pillanatnak, tudunk-e örülni annak, amit abban a pillanatban meg tudunk teremteni magunk körül? Ne akarjunk valamiféle eszmét szolgálni vagy ideált követni, vagy megteremteni, hanem örülni az együttlétnek.

Mi az érték, amit követni akarunk. Ha kapcsolatba tudunk kerülni magunkkal és meg tudjuk fogalmazni a számunkra fontos értékeket, ezek iránytűként szolgálnak majd, és segítenek az olyan valóban releváns célok megfogalmazásában, amelyek valóban széppé tehetik az ünnepeinket” – tanácsolja a pszichológus.

A hála, a jócselekedetek, flow élmények, jelentudatosság kerüljenek az újévi svédasztalra, ugyanúgy, mint az öngondoskodás, önkényeztetés, önmagunk megajándékozása. Koccintsunk a szeretteinkkel töltött minőségi időre, s újévi fogadalmunk legyen az énidő – fogalmazott Kotta Ibolya.