A szakemberek arra biztatják a gazdákat, hogy a borversenyeken nyertes boraikat palacokozzák
Fotó: Makkay József
Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a híres erdélyi borászról és borszakíróról, Csávossy Györgyről elnevezett Kárpát-medencei borversenyt. A szakmai megmérettetés egyik főszervezője, Balla Géza ménesi borász a Krónikának elmondta, hogy a borversenyeknek köszönhetően fejlődik az erdélyi borászat is.
2023. november 21., 18:432023. november 21., 18:43
2023. november 21., 19:202023. november 21., 19:20
A budafoki Soós István Borászati Szakközépiskola Tangazdaságában szervezik meg 2023. november 24-én a XVII. Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyt. (A 2015-ben, 90 éves korában elhunyt Csávossy György költő, borász, mezőgazdasági szakíró legjelentősebb munkája a Jó boroknak szép hazája, Erdély című, az erdélyi szőlészetet és borászatot a kezdetektől a változásokig feldolgozó nagymonográfiája). Az elmúlt bő másfél évtized tapasztalatai szerint a Kárpát-medence egyik legfontosabb borászati szakmai megmérettetésének számító borversenyen az utódállamok legjobb pincészetei hódították el az érmeket Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Dél-Baranyából, Muravidékről és Kárpátaljáról is.
A Ménes-magyarádi, más néven Arad-hegyaljai borvidéken – az Arad megyei Ópáloson – található gazdaságában 144 hektáron termeszt zömében kék és kisebb részben fehér szőlőt. A partiumi borászati szakember 2008-tól a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán a szőlészeti és borászati Tanszék vezetője, 2004 óta a Magyar Bor Akadémia tagja. A Pannon Bormíves Céh első határon túli magyar termelőként választotta tagjai közé. Balla Géza 2018-ban elnyerte a Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelője Magyarországon címet.
Balla Géza ópálosi birtokán rendszeresen tart borkóstolókat is
Fotó: Makkay József
A Kárpát-medencei borversennyel kapcsolatban Balla Géza a Krónikának elmondta, hogy a térség borászai számára meghirdetett csúcsversenyről van szó, ahova a regionális megmérettetések díjazott borait küldik be a pincészetek. Azért is nagyra értékelt borverseny a Kárpát-medencei, mert neves nemzetközi borbírák kóstolják és pontozzák a felhozatalt.
A Csávossy György Kárpát-medencei Borverseny másik erőssége, hogy az adott régióból nemzetiségtől függetlenül bárki benevezhet. Az elmúlt években Erdélyből neves román pincészetek is kaptak érmeket. „Az Erdélyi Magyar Borászok Egyesülete – más szakmai civil szervezetekkel közösen – mindig arra ösztökéli a gazdákat, hogy helyi, községi szinten is szervezzenek borversenyeket. Ilyen formán véleményt mondhatnak egymás borairól, illetve meghívott szakemberek révén az értékelés magasabb minősítést is jelent. A helyi szinten született eredmények alapján a borokat elvisszük a regionális megmérettetésekre.
– fogalmazott a Krónikának az arad-hegyaljai borász.
Balla Géza szerint a kereskedőkre és a borfogyasztókra jelentős hatással bíró eredmények rendszerint a nemzetközi borversenyekről érkeznek, amely a piacra kerülő borok marketingjének lehet az alapja.
Partiumi kadarka. Remek vörösbor készül belőle
Fotó: Makkay József
Elkerülhetetlen a palackozás
Balla Géza arról is beszélt portálunknak, hogy mennyire fontos a palackozás a borosgazdák számára. A gazdaságilag fenntartható 4-5 hektár fölötti szőlőültetvények és az ezt kiszolgáló borospincékben a palackozás az agrárvállalkozás alapja. A bort nem ömlesztve, hanem palackozva lehet jó áron értékesíteni. A szakember szerint a borversenyek Erdélyben is elindították ezt a folyamatot, egyre több gazda lát fantáziát a palackozásban.
Ma már nagyon sok jó minőségű bor van a piacon, a fogyasztónak van honnan válogatnia, ádáz konkurencia uralkodik” – értékelte a borpiaci helyzetet a szakember.
Balla Géza ugyanakkor elismerte, hogy nincs könnyű helyzetben az a borosgazda, aki palackozásra adja a fejét. A bortermelőnek nem kell ugyan külön adót fizetni Romániában, de a palackozási engedély megszerzéséhez úgynevezett adóraktárt kell létesítenie, ami bürokratikus eljárást feltételez a pénzügyi igazgatóságok, illetve a vámhatóság részéről.
Ezzel együtt Balla Géza úgy látja, aki borászatra adja a fejét, annak végig kell járnia az értékesítést szolgáló bürokratikus utakat is, mert a bort másként nem lehet eljuttatni a borász biztos megélhetését biztosító fogyasztóhoz.
Miközben Románia uniós éllovas a különálló szőlőültetvények száma tekintetében, egyetlen itteni borászat sem fért fel egy rangos, százfős nemzetközi listára. Ugyanakkor Magyarország két helyszínnel is képviselteti magát.
Idén másodszor szervezte meg a Partiumi Falugazdász Hálózat nagykárolyi borfesztiválját. A rendezvény kapcsán a krasznabélteki Nachbil borászával, Serli Csillával vettük számba a borfesztivál hozadékát és a szatmári borok bizonyítási lehetőségeit.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
szóljon hozzá!