A gyógyszerárakról tárgyalnak a gyártók

A gyógyszerárakról tárgyalnak a gyártók

A kormány által mesterségesen alacsonyan tartott gyógyszerárakról, illetve a jelenség következményeiről tárgyalnak elsősorban a kedden harmadik alkalommal sorra kerülő egészségügyi konferencián Bukarestben, amely a hazai generikusgyógyszer-gyártók legfontosabb eseménye – tájékoztatott közleményében a generikus készítményeket előállító vállalatokat tömörítő országos egyesület (APMGR). 

Kőrössy Andrea

2017. április 24., 17:572017. április 24., 17:57

„Az idei rendezvényen az árszabályozó, illetve -csökkentő politikákra helyezzük a hangsúlyt. A cél egy olyan stratégia megvalósítása, amely nem gördít akadályokat a páciensek elé, akik könnyűszerrel hozzáférhetnek a készítményekhez, kezelésekhez” – hangsúlyozzák a közleményben.

A konferencián részt vesz többek között Sorin Grindeanu kormányfő, Florian Bodog egészségügyi miniszter, Mihai Tudose, a gazdasági tárca vezetője, Marian Burcea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) vezetője, valamint Dana Loreta Paun, Klaus Johannis államfő egészségügyi tanácsadója. Az országos egyesület közleményében azt is megjegyzi: a generikus ipar a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 1,5 százalékát adja, és több mint 8000 ezer munkahelyet biztosít Romániában.

Mint ismeretes, több ok miatt is félő, hogy egyre több olcsó orvosság tűnik el a hazai patikák polcairól. A szaktárca egyrészt a készítmények árának jelentős, átlagosan 30 százalékos csökkentésére készült, a képviselőház ráadásul döntéshozó kamaraként megszavazott nemrég egy tervezetet, amely gyakorlatilag zöld jelzést ad a párhuzamos exportnak. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszertárak jóval kedvezőbb áron adhatják el külföldön a gyártótól olcsón megvásárolt orvosságokat, emiatt kevesebb készítmény marad a romániai pácienseknek.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 23., kedd

Épp villanypásztort készült felállítani a férfi, akit többszörösen megsebesített egy medve Beszterce-Naszód megyében

Több mellkasi és lábsérüléssel került a besztercei kórházba az a férfi, akit hétfő délután medve támadt meg a Beszterce-Naszód megyei Sajószentiván közelében.

Épp villanypásztort készült felállítani a férfi, akit többszörösen megsebesített egy medve Beszterce-Naszód megyében
2024. július 22., hétfő

Medvetámadás történt Beszterce-Naszód megyében: egy férfi megsérült a lábán és a hátán

Medve támadt egy férfira a Beszterce-Naszód megyei Sajószentiván (Sântioana) közelében – közölte hétfő este a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Medvetámadás történt Beszterce-Naszód megyében: egy férfi megsérült a lábán és a hátán
2024. július 22., hétfő

Történelmi kvízek, dokumentumfilmek, beszélgetések: idén debütál a Nemzeti Emlékezet Sátor a Tusványoson

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Batthyány Magyar Alapítvánnyal és a Fiatalok Batthyány Körével az idén debütáló Nemzeti Emlékezet Sátorban várja az érdeklődőket a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Tusványoson.

Történelmi kvízek, dokumentumfilmek, beszélgetések: idén debütál a Nemzeti Emlékezet Sátor a Tusványoson
2024. július 22., hétfő

Mindenkit szavazásra hívnak, hogy megkapja az Europa Nostra közönségdíjat is a kolozsvári Szent Mihály-templom

Megóvás és adaptív újrafelhasználás kategóriában került be az Europa Nostra-díjat már elnyerő kolozsvári Szent Mihály-templom a díj közönségszavazásának jelöltjei közé.

Mindenkit szavazásra hívnak, hogy megkapja az Europa Nostra közönségdíjat is a kolozsvári Szent Mihály-templom
2024. július 22., hétfő

Rekord számú fesztiválozó bulizott az idei Electric Castle fesztiválon

Rekordot döntött az erdélyi Electric Castle zenei fesztivál résztvevőinek száma, az elmúlt hétvégén 274 ezren buliztak a bonchidai Bánffy-kastély területén – közölték hétfőn a szervezők.

Rekord számú fesztiválozó bulizott az idei Electric Castle fesztiválon
2024. július 22., hétfő

Kánikula és zivatarok váltják egymást az elkövetkező időszakban is

A következő két hétben folytatódik a nyári meleg idő, olykor kánikulával, amelyet légköri labilitás és zivatarok válthatnak fel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 22. és augusztus 4. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Kánikula és zivatarok váltják egymást az elkövetkező időszakban is
2024. július 22., hétfő

Viperákat fogtak be a Kovászna melletti Tündérvölgy kempingjében, óvatosságra intenek a csendőrök

Két viperát fogtak be a csendőrök a Kovászna város melletti Tündérvölgyben működő kemping területén.

Viperákat fogtak be a Kovászna melletti Tündérvölgy kempingjében, óvatosságra intenek a csendőrök
2024. július 22., hétfő

Egyetemistáknak kínál álláslehetőséget, gyakornoki ajánlatokat a BBTE által elindított platform

Összetett állásplatformot hozott létre a hallgatók számára a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara (KGTK).

Egyetemistáknak kínál álláslehetőséget, gyakornoki ajánlatokat a BBTE által elindított platform
2024. július 22., hétfő

Politika és buli: szerdán rajtol a Tusványos, de már kedd este koncertek várják az érdeklődőket

A jobboldali értékrendhez ragaszkodó, a másként gondolkodókkal is őszinte párbeszédre nyitott, több generációs rendezvényként kezdődik kedden Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.

Politika és buli: szerdán rajtol a Tusványos, de már kedd este koncertek várják az érdeklődőket
2024. július 22., hétfő

Szakadékba zuhant egy autó a Székelyföldön, egy utas meghalt

Szakadékba zuhant hétfőn a Nyerges-hágón egy személygépkocsi, amelyben öten ültek, egyikük meghalt, négyen megsérültek.

Szakadékba zuhant egy autó a Székelyföldön, egy utas meghalt