Az erdélyi városok önkormányzatai a leépítések kapcsán aggodalmukat fejezik ki, hogy a kormány által elrendelt további megszorítások miatt ellehetetlenedik az intézményi munka, több polgármesteri hivatal pedig kénytelen újraszervezni tevékenységét.
A kormány megszorító intézkedései révén a csíkszeredai önkormányzati apparátusból legalább 50 személyt kell elbocsátani az év végéig – mondta el a Krónikának Antal Attila alpolgármester. „Csíkszereda nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen a helyi önkormányzat hatáskörébe tartoznak a város bizonyos kulturális és egyéb intézményei – színház, néptánccsoport, múzeum, kertészet – ellentétben több más várossal, ahol a hasonló intézmények a megyei önkormányzatok költségvetését terhelik. „Megpróbáljuk újraszervezni az önkormányzati tevékenységet, megpróbálunk összevonni néhány munkakört, azonban egész biztos, hogy komoly működési zavarokra lehet majd számítani, a megmaradt alkalmazottakra nagyobb teher hárul” – magyarázta az elöljáró, aki azért is aggódik, mert a létszámcsökkentés miatt előfordulhat, hogy lesz olyan részleg, amelynek tevékenysége teljesen ellehetetlenedik.
A kolozsvári közgyűlés májusi ülésén elfogadta a városháza jelentős létszámleépítéssel járó átszervezését, június elsejétől pedig 279 állást szüntetett meg a kolozsvári polgármesteri hivatal. Sorin Apostu polgármester csütörtökön bejelentette, a városházán dolgozó jelenlegi 1097 fős személyzetet 811 főre csökkentették, míg a következő hónapokban 82 vezető tisztségből huszonkettőt számolnak fel, így három igazgatói állás is megszűnik, a városháza különböző igazgatóságainak vezetői a jövőben egyszerű köztisztviselőként dolgoznak tovább. A létszámcsökkentés ugyanakkor a polgármesteri hivatal teljes átszervezését is maga után vonja. Az eddigi tíz igazgatóság helyett csak kilenc fog működni a városházán, a kommunikáció és PR-igazgatóságot összevonják a közösségi kapcsolatok és turisztikai igazgatósággal. Apostu ugyanakkor elmondta, összesen 27 személyt nyugdíjaznak.
Brassóban 500 önkormányzati állás szűnhet meg George Scripcaru polgármester szerint, aki már kidolgozott egy stratégiát az önkormányzatnak alárendelt intézmények összevonásáról. „A számítások szerint a helyi apparátus túlterhelt, de ez azzal magyarázható, hogy olyan intézményeket örököltem, mint a művelődési ház, az opera, az állatkert stb. Az operának 350 alkalmazottja van, kezdve a súgótól az igazgatóig, miközben a polgármesteri hivatalban ugyancsak 350-en dolgoznak” – fejtette ki a Gândul napilapnak nyilatkozó George Scripcaru. A sepsiszentgyörgyi városháza munkatársainak száma nem haladja meg a megengedett létszám felső határát, így nem kell elbocsátani senkit – közölte Antal Árpád polgármester. A közösségi rendőrség létszámát illetően ezer lakosra egy rendőr kell jusson, így a jelenlegi 41 közösségi rendőr helyett 62 dolgozhatna, tehát a testületbe még alkalmazni is lehet. Antal Árpád polgármester szerint többen is kérték az előrehozott nyugdíjazást, amikor megtudták, hogy a kormány megszorító intézkedései nyomán 25 százalékkal csökken a fizetésük. Eddig a városháza 14 alkalmazottja nyújtott be ilyen kérvényt, s a polgármester tudomása szerint a városi kertészet és az önkormányzat lakásgazdálkodási irodájának több alkalmazottja is távozni készül. A bércsökkentés a fiatalabb önkormányzati alkalmazottakat is elijesztette, ők a magánszférába keresnek jobban fizető állást. A szatmári önkormányzattól nem lesznek elbocsátások, mert a városháza még így is alkalmazhatna legalább 300 személyt – nyilatkozta csütörtökön Ilyés Gyula polgármester. „Négyszázötven alkalmazottat foglalkoztat a városháza, és meg vagyok elégedve az önkormányzati tevékenységgel, annak ellenére, hogy a megengedettnél 40 százalékkal kevesebb személyt foglalkoztatunk” – magyarázta a polgármester. Ilyés szerint a legnagyobb gondot a helyi önkormányzatok költségvetésének a csökkentése jelenti, amely „teljesen felülírja a városháza idei terveit.”
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.