A harminc évvel ezelőtt – többnyire erdélyi magyar szakemberek által – kifejlesztett első romániai személyi számítógép megalkotására emlékeztek egy konferencia keretében Kolozsváron. A PRAE 1000 személyi számítógépet 1983 novemberében a Kolozsvári Számítástechnikai Intézetben fejlesztette ki a Patrubány Miklós mérnök vezette kutatócsoport.
2013. december 08., 15:282013. december 08., 15:28
Az aktatáska méretű gép televízióval és kazettás magnóval összekötve működött, a tévé képernyője monitorként, a kazettás magnó memóriaegységként szolgált. A kolozsvári csoport egy évvel megelőzte a hasonló fejlesztésen dolgozó konkurens bukaresti csoportot.
Patrubány Miklós a közmédiának a pénteki esemény után elmondta, hogy a számítógép nevét Szentkuthy Miklós azonos című regénye inspirálta. A latin prae szó nyitányt jelent. „Tisztában voltunk vele, hogy földcsuszamlásszerű változás fog bekövetkezni azzal, hogy kihozzuk a fehérköpenyes emberek világából a számítógépeket és behozzuk az emberek otthonába” – magyarázta Patrubány Miklós, aki jelenleg a Magyarok Világszövetségének elnöke.
Hozzátette, akkori elképzelésüket az idő igazolta. Amint a konferencián elhangzott, ma már egy egyszerű mobiltelefon is sokkal többet tud, mint az akkori személyi számítógép. Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Szenátusának elnöke elmondta, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) matematika és informatika tanszékén a gép matematikai alkalmazására írtak programcsomagot. „A PRAE 1000 rendkívül gyors számítógépnek bizonyult, de a politika úgy döntött, hogy nem kezdik el a sorozatgyártását – idézte fel a matematikus. – A számítógép 60 programból álló programcsomagját a Babeş-Bolyai Tudományegyetem matematika és informatika tanszékén írták meg.”
Átadták szombaton a nagyváradi repülőtér új, 40 millió eurós beruházással épült utasterminálját.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra – mondta Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke.
A kolozsvári regionális sürgősségi kórház építési munkálatainak hivatalos avatóünnepségén vett részt szombaton Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki ez alkalomból kijelentette: érezhetően javulni fog az egészségügyi ellátás minősége Romániában.
Csak néhány hétig élvezhették az aradiak a volt Nagypiac helyén kialakított park díszszökőkútjának sugár- és fényjátékát, pénteken az esti tűzijátékot szervező cég mikrobusza ráhajtott a járdaszinten lévő létesítményre, amely beszakadt a jármű alatt.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.
Életre kelt Erdély főnixmadara, megannyi erdélyi és magyarországi notabilitás jelenlétében pénteken átadták a felújított gyalui várkastélyt. A főnixmadár hasonlatot Tóthfalusi Gábor építész, a felújítási munkálatok tervezője használta.
Egy hároméves gyermek meghalt, másik két személy megsérült egy közlekedési balesetben pénteken a 19-es országúton, a Szatmár megyei Gombáspusztán.
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Több év kihagyás után idén Aradon állt meg a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesülésével kialakított Össznemzeti Zarándokvonat, amely péntek hajnalban indult a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A vadászok elűztek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínéről egy bocsos anyamedvét – számolt be pénteken az Agerpres hírügynökségnek Bors Béla csíkszeredai alpolgármester.
szóljon hozzá!