Fotó: Sxc.hu
2012. június 29., 09:072012. június 29., 09:07
Az ajánlott folyadékmennyiség 20-30 százaléka fedezhető a táplálékból, a többit pedig az elfogyasztott folyadékok biztosítják – ez nem csak a sima vizet jelenti. Ez a mennyiség idősebb korban sem változik lényegesen. Mégis 60 éves kor fölött általában már csak akkor isznak az emberek, ha szomjasak, s mivel a kor előrehaladtával a szomjúságérzet is csökken, nagy valószínűséggel nem vesznek magukhoz annyi folyadékot, amennyire a szervezetüknek szüksége lenne. Mivel sok esetben a memória romlásával is számolni kell, az idősebbek egyszerűen megfeledkeznek a folyadékbevitelről.
Másokat az tart vissza az ivástól, hogy nehezen mozognak, ezért kétszer is meggondolják, hogy felálljanak-e egy pohár vízért. Nem beszélve arról, hogy ivás után a mellékhelységbe is ki kell majd menni. Ez fokozottabban igaz a mozgáskorlátozott, székhez vagy ágyhoz kötött idősekre. Ráadásul bizonyos gyógyszerek szedése is gátolhatja a szomjúságérzet kialakulását. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezzel párhuzamosan a vese folyadékmegtartó képessége csökken, ezért a vizelettel több víz ürül ki a szervezetből, mint korábban. A csökkenő étvágy, a szegényesebb, kevésbé változatos étrend szintén alacsonyabb folyadékbevitelt eredményez, hiszen táplálék formájában sem kerül be annyi víz a szervezetbe. Ezért fontos, hogy az arra rászorulók számára a nyári időszakban is biztosítsuk a megfelelő mennyiségű folyadékot, segítsünk nekik.
A felmérések azt bizonyítják, hogy 85-99 év között hatszor nagyobb a kiszáradás veszélye, mint 65-69 év között. A krónikus dehidratáltság pedig súlyos egészségügyi problémákhoz, például vesekőhöz, szájüregi betegségekhez, légzési nehézségekhez, csökkenő kognitív funkciókhoz és egyéb mentális problémákhoz vezethet. Már egy közepes mértékű kiszáradás is olyan kellemetlen, az idősek életét különösen megnehezítő tüneteket okozhat, mint az állandó székrekedés. Ügyelni kell tehát arra, hogy idősebb hozzátartozóink megfelelő mennyiségű folyadékot vegyenek magukhoz. Sokszor ez azért is nehéz, mert egyedül, magányosan élnek.
Az alábbi „trükkökkel” és egy kis odafigyeléssel viszont hathatósan segíthetünk nekik abban, hogy eleget igyanak. Fontos, hogy kínáljuk az idősebbeket, mert maguktól elfeledkezhetnek az ivásról. Ajánljunk fel nekik egy-két pohár folyadékot minden étkezés közben és alkalmanként két étkezés között is. Ezt persze szinte lehetetlenné teszi, ha nem élünk velük egy háztartásban. Ilyenkor segít, ha a kezük ügyébe készítjük az innivalót, illetve az előbbiek szerint napi rutint alakítunk ki számukra, ami az ivást szokássá teszi. Legyen tehát elérhető fizikai közelségben hozzájuk a folyadék nappal és éjjel is, hogy ne tántorítsa el őket az ivástól az, hogy meg kell miatta mozdulni. Ha a szemük előtt van az ital, nagyobb az esély arra is, hogy nem feledkeznek el az ivásról.
A tartózkodási helyük ne legyen túl meleg, még akkor sem, ha fázósak. A melegben a folyadékigény megnő, és még inkább figyelni kell a kiszáradás jeleire náluk. A tömény alkohol dehidratáltságot okoz, ezért rendszeres fogyasztása időskorban még kevésbé javasolt. Ha valaki nehéznek találja a megfelelő mennyiségű ivást, próbáljuk meg változatos étrenddel biztosítani számára a folyadékpótlást. Kínáljunk neki több levest, zöldséget és gyümölcsöt. A változatosság nemcsak gyönyörködtet, de a különböző ízű és színű ételekkel észrevétlenül növelhetjük és könnyebbé tehetjük hozzátartozóink számára a folyadékbevitelt.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.