Rendkívül jótékony a paradicsom

A paradicsom és a belőle készült ételek fogyasztása alacsonyabb stroke-kockázattal hozható összefüggésbe – állítják finn kutatók.

2012. október 12., 09:482012. október 12., 09:48

Egy most közzétett tanulmányból kiderült, hogy a sok paradicsomot fogyasztók körében jóval alacsonyabb a stroke előfordulásának kockázata, mint azoknál, akik kevés paradicsomot fogyasztanak. A paradicsomban likopin nevű jótékony antioxidáns található nagy mennyiségben, amely a káros szabadgyökök megkötése révén számos betegség, köztük több daganattípus megelőzésében játszik fontos szerepet.

A Neurology című orvosi szakfolyóirat számol be a paradicsom fogyasztása és a stroke-kockázat közötti összefüggés felfedezéséről. A finn szakemberek által végzett kutatásban több mint ezer, 46 és 65 év közötti férfi vett részt, akiknél a vizsgálat kezdetekor megmérték a vérben lévő likopin szintjét, és átlagosan 12 évig figyelemmel kísérték őket. A vizsgált időszakban 67 férfinál regisztráltak stroke-ot. Az eredményekből kiderült, hogy míg a legtöbb likopint fogyasztó csoportban a férfiak 4 százaléka (259 főből 11) kapott stroke-ot, addig a legkevesebbet fogyasztóknál ez az arány közel 10 százalék (258-ból 25 fő) volt.

A Kelet-Finnországi Egyetem szakemberei elmondták: az alacsony likopinszintű csoporttal összehasonlítva 55 százalékkal kisebb eséllyel kaptak stroke-ot azok, akiknek vérében a legmagasabb likopinszintet mérték. A különbség még ennél is nagyobb volt a vérrög következtében kialakult stroke-ok esetében. A kutatás vezetője kiemelte, hogy korábbi vizsgálatok már igazolták a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend jótékony, többek között a stroke kockázatát is csökkentő hatásait.

Mostani kutatásuk egy újabb érv a zöldségek és gyümölcsök rendszeres fogyasztása mellett, és célszerű kitüntetett szerepet adni a paradicsomnak. A finn tanulmány a likopin mellett más antioxidánsok (alfa-karotin, béta-karotin, alfa-tokoferol) szerepét is vizsgálta a stroke kialakulásával összefüggésben, de ezekkel nem sikerült korrelációt kimutatni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás