Böjte Csaba kerékpárral tette meg a távolságot Tusnádfürdőtől Csíksomlyóig
Fotó: Facebook/Böjte Csaba
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
2025. augusztus 01., 22:512025. augusztus 01., 22:51
„Augusztus 1. Első munkanap Csíksomlyón! feladat: imádságos szeretettel köszönteni népem nevében a nagy Istent, az egész világot, és különös figyelemmel népünk Nagyasszonyát, Máriát. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.” – írta Facebook-oldalán Böjte Csaba, akit a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Kovács Gergely augusztus 1-jei hatállyal csíksomlyói lelkésznek nevezett ki.
Az ősi Mária-kegyhelyre történő kinevezésével tulajdonképpen hazaköltözött, hiszen Csaba testvér Csíkszerdában nőtt fel (a zarándokhely a hargitai megyeszékhely egyik városrésze). Urbán Erik OFM-nek, a rendház igazgatójának ferences tartományfőnökké történő kinevezésével vált szükségessé még egy lelkész Csíksomlyón.
A tusnádfürdői Szent László Gyermekotthon lakóinak kérésére és szervezésében július 31-én, csütörtökön Csaba testvér a gyerekek és támogatók kíséretében kerékpárral ment Csíksomlyóra Tusnádfürdőről.
Böjte Csaba 1992 óta szolgált a dévai Nagyboldogasszony-plébánián, és kihelyezése után nem sokkal fogadott be árva, félárva, nélkülöző sorban nevelkedő gyerekeket. Kezdetben a hatóságok ellenállásába ütközött, de ma már a román állam is elismeri azt a munkát, amit tulajdonképpen az állami intézmények helyett végezett el;
Az otthonoknak jogi hátteret biztosító Szent Ferenc Alapítvány tevékenysége szerte a Kárpát-medencében ismert. Áthelyezése nem befolyásolja eddigi az alapítvány életét – monda korábban érdeklődésünkre.
„Semmi nem változik. Székelyföldön több házat is működtet az alapítvány, és ahogy eddig Déváról lehetett irányítani ezeket, ugyanúgy Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórványban működő otthonokat” – jelentette ki a szerzetes.
„712 gyereknek adtunk vakációt a székelyföldi otthonokban. Mind kevesebb a gyerek, és nem csak Székelyföldön, bizonyára a szórványban is ezt tapasztalják. Míg 1990 előtt évente 400 ezer gyermek született Romániában, most 100 ezren születnek, és azok közül is sok olyan, aki külföldön lát napvilágot, hazahozzák, anyakönyvezik, és viszik vissza” – mondta.
Az alapítvány és a gyermekotthonok vezetésére visszatérve, a ferences testvér akkor kifejtette, hogy minden ház „autonómiát” élvez, s mivel ő maga immár a 67. életévében jár, a fiataloknak próbál minél több lehetőséget biztosítani. „Minden házunk önálló, én a lelki támogatásról és az anyagi támaszról gondoskodom, de hogy ott mi történik, milyen tevékenységeket végeznek, önállóan döntik el” – magyarázta.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
szóljon hozzá!