2012. szeptember 14., 08:442012. szeptember 14., 08:44
– Megpróbáltatás-e a gyereknek az iskolakezdés?
– Mindenképpen új helyzet a gyerek számára (vele együtt az egész családnak), nagyon sokat számít, hogy a szülő miként viszonyul az iskolakezdéshez, hogyan, miként, mivel „engedi el” gyermekét. Gyakran lehet hallani, hogy az első osztályba készülő gyerektől általában azt kérdezik a felnőttek: Nos, mész-e iskolába? Igen, megyek – válaszolja a gyerek, mire azonnal jön a következő kérdés, hogy várod-e?
Az elején még természetesen várja, hogy iskolás legyen, kipróbálja az új helyzetet, természetes készülődéssel kezeli, ám miután már huszadik alkalommal is felteszik neki ezeket a kérdéseket, akkor szöget üthet a fejébe, hogy vajon miért faggatják erről ennyit. Az, hogy az óvoda befejezése után iskola következik, a gyerekek számára sokkal természetesebb, mint ahogy azt a felnőttek általában kezelik. A szülők többségében vannak félelmek, aggodalmak, ami természetes, de gát lehet, ha ez túlzott mértékű, mert a gyereket ezzel arra tanítjuk, hogy féljen az iskolától.
Ha azt vetítjük előre, hogy meglátod, majd az iskolában 45 percet egy helyben kell ülni, meglátod, milyen lesz, amikor tanulni kell, amikor sok lesz a házi feladat, akkor nyilván elültetjük benne a félelmet, hiszen mindez nagyon fenyegetően hangzik. Ellenben, ha a családban természetesen kezelik az iskolakezdést, új lehetőségeket magában rejtő kihívásként viszonyulnak hozzá, ha a gyerek azt élheti meg, hogy számíthat a szüleire, hogy bizalommal vannak iránta, akkor bizalommal megy iskolába, és ez megkönnyíti a beilleszkedést.
Jó, ha a szülő és a gyerek együtt készül az iskolakezdésre, ennek is sok módja van. Mesélhet a saját iskolai élményeiről is, ám fontos, hogy a szülő egykori emlékei, élményei ne legyenek terhelőek, fenyegetőek a gyerek számára, hogy megmaradjon a nyitottság, a kíváncsiság az új helyzet iránt. Az iskolakezdés kulcsszavai a készülődésre vonatkozóan: bizalom, biztonság, nyitottság, következetesség. Ha ezek elsősorban a felnőttekben megvannak, a gyerek természetesen éli meg a folyamatot.
– Ha a körülmények kedvezőek, a szülő támogatja, biztatja a gyereket, akkor is lehetnek az első osztályos kisdiáknak nehézségei?
– Nem tudom, mennyire lehet ezt nehézségnek nevezni, de mindenképpen új környezetbe kerül az addigi óvodás, elválik az óvó nénitől, a csoporttársaitól, új helyre kerül, és ennek mindenképpen megvan az izgalma. Az iskola másfajta rendszer, mint amit az óvodában megszokott, ehhez alkalmazkodnia kell. Mindenképpen energiabefektetést, erőfeszítést kíván, hogy megszokja az új környezetet, az új követelményeket, szabályokat, és megtalálja benne a helyét, ennek természetesen más érzelmi töltete van, mint a már megszokottnak. Némelyik gyereknek ez valóban nehéz, a másik sokkal könnyebben alkalmazkodik, hamarabb megtalálja a helyét. Az a jó, ha a gyerek érzi, hogy a szülő mellette van, számíthat rá, ha bizalommal lehet a tanító néni iránt, és akkor biztonságban, szépen tud nekiindulni a következő négy évnek.
– Idén új helyzet van, előkészítő osztály indul. Ezt másként kell kezeljék a tanítók és a szülők, vagy hasonlóan, mint az első osztályt?
– Annak, hogy az előkészítő az iskola keretébe kerül, lehetnek előnyei is. Ez egy félig óvodás, félig iskolás állapot, az első osztályra a kisdiák mindenképpen megszokja már az iskolát mint új helyszint. Ha ezt az átvezetést szépen kitalálják, megtörténik a pontos metodológiai leírása, lehetnek pozitív hozadékai is. Alaposan át kell gondolni és elő kell készíteni az átmenetet az óvoda és az iskola között, viszont ezt az alaposságot egyelőre nem érzem.
– Mit tanácsol a pszichológus, hogyan kövesse a szülő a tanulást, milyen elvárásai legyenek a gyerekével szemben?
– Erre sincs recept, hiszen gyerektől függ, hogy mennyi odafigyelést igényel, mennyire önálló, milyen beállítottságú, milyenek a készségei, képességei. Én elsősorban szülőként abban hiszek, hogy az első osztályt érdemes fokozottabban végig követni. Ez nem azt jelenti, hogy otthon még órákon keresztül együtt tanulunk, húzzuk a vonalkákat, kikérdezzük, a végtelenségig gyakoroltatjuk a betűket, de érdemes következetesen jelen lenni a tanulás folyamatában.
Jó, ha a szülő napirenden van azzal, hol tart a gyereke, hogy érzékelje, hol vannak nehézségei, igaz, a tanító nénik általában ezt jelezni szokták. Nem árt, ha a szülő is tudja, hol érdemes többet gyakorolni, vagy több energiát befektetni. Ennek ellenére, az első osztályos gyerek délutánja semmiképpen nem arról kell szóljon, hogy órákon keresztül feladatot old, tanul a következő napra.
Fontos a mozgás, a családdal együtt értelmesen eltöltött idő, és még sok egyéb tevékenység, hiszen ezáltal is fejlődik. Már az is elég megterhelő lehet egy kisiskolásnak, hogy délelőtt 3–5 órát eltölt az iskolában – akik délutáni oktatásra maradnak, még többet –, ennyi idő alatt általában el tudja sajátítani az új készségeket.
Ezeket meg kell erősíteni, erre természetesen kell időt szánni, ám fontos, hogy a gyerek számára élvezhető is legyen a gyakorlás, hogy kialakuljon egy megfelelő tanulási stílus, ami illeszkedik a gyerek képességeihez. Gátolja a fejlődését és a beilleszkedést, ha a gyerek úgy vág neki az első osztálynak, hogy elvárjuk tőle, a maximumot teljesítse, ha netán olyasmit várunk tőle, amire még nincs felkészülve, és amire az életkorát tekintve még nem is lehet.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.