Magány és túlterheltség

A munka és a magánélet gondjainak hatására egyre több harmincas évei közepén járó ember számára kezdődik el életének legboldogtalanabb évtizede – derült ki egy új kutatásból. A megkérdezettek közül a 35–44 éves korcsoportba tartozók mondták ki leggyakrabban, hogy magányosak és boldogtalanok. A felmérés emellett azt is feltárta, hogy az elfoglalt szülők gyakran használják az internetes közösségi oldalakat arra, hogy kapcsolatot tartsanak gyermekeikkel.

Kiss Judit

2010. október 08., 11:212010. október 08., 11:21

Kapuzárási pánik

A kutatást végző Relate párkapcsolati tanácsadó jótékonysági szervezet szerint „valódi kapuzárási pánikról” van szó. A 2000 megkérdezett közül a 35-44 év közötti férfiak és nők 21 százaléka vallotta azt, hogy igen gyakran magányosnak érzi magát, hasonló arányban hangzott el az is, hogy elégedetlenek a munkahelyi vagy otthoni kapcsolataikkal, és ennek hatására lehangoltnak érzik magukat. Körülbelül ennyien vélték úgy, hogy közelebb érzik magukhoz barátaikat, mint családjukat, és a megkérdezettek negyede szeretné, ha több ideje jutna a családjára.

„Hagyományosan kapuzárási pánikon a negyvenes évek végét –, ötvenes évek elejét szoktuk érteni, de a felmérésből kiderült, hogy hamarabb kerülnek ebbe az életszakaszba az emberek, mint gondoltuk” – magyarázta Claire Tyler, a szervezet vezetője. „Nem véletlen, hogy ebből a korosztályból kerül ki a hozzánk fordulók nagy része.”

Gazdasági okokra vezethető vissza

Cary Cooper professzor, a Lancaster Egyetem munkahelyi stresszel foglalkozó kutatója szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a dolgok csak roszszabbá válhatnak, mivel kevesebb alkalmazottnak kell elvégeznie ugyanazt a munkamennyiséget. „Nagy-Britanniában a leghosszabb a munkaidő egész Európában – a rengeteg túlóra pedig nem tesz jót az egészségnek” – mondta el a professzor. „Becslések szerint a brit egészségügy évente 28 milliárd fontot költ a munkahely okozta pszichés problémák kezelésére, ez pedig világosan mutatja a probléma súlyát.”

A felmérésből kiderült, hgy a 35–44 évesek 28 százaléka mondott már fel amiatt munkahelyen, mert sehogyan sem tudott kijönni valamelyik kollégájával. És míg a legtöbb ember pozitív hangnemben beszélt partnerével való kapcsolatáról, minden ötödik ember aggódott a gazdasági helyzet miatt. A rengeteg túlóra, a viták, a házimunka nem megfelelő elosztása és a nem kielégítő nemi élet mind a férfiak, mind a nők számára a legfőbb problémaforrásokat jelentették.

Dr. Jane McCartney pszichológus szerint az eredményeket némileg torzíthatja az a tény, hogy a 35–44 évesek őszintébben beszélnek a depresszióról és a magányról, mint az idősebbek. „Azonban igazságtartalma mégis van az eredményeknek – a legtöbb ilyen korú embertől túl sokat várnak el mind a munkában, mind a családi életben” – tette hozzá a pszichológusnő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás