2012. február 24., 10:462012. február 24., 10:46
A nők vonzóbbnak találják arcképük alapján azokat a férfiakat, akiknek tesztoszteronszintje magas, amelyhez erősebb immunrendszer is társul, főként azoknál, akik keveset stresszelik magukat – idézte egy európai kutatócsoport friss megállapítását a LiveScience című ismeretterjesztő portál . Brit, finn, észt és lett kutatók 74, húszas éveiben járó lett férfit vontak be vizsgálataikba. A férfiaktól vérmintát szereztek be a hepatitis B-védőoltás beadása előtt, majd egy hónappal a vakcinálást követően. Mérték a részt vevő férfiak tesztoszteronszintjét, a kortizol nevű stresszhormon szintjét, valamint a védőoltás után a vérükben megjelent ellenanyag mennyiségét, amely immunválaszuk erősségét jelzi.
A következő vizsgálatban szintén a 20-as éveikben járó lett nőket – összesen 94 főt – kértek meg, hogy a férfiakról készült fotók alapján osztályozzák a tesztben szereplő fiatalemberek vonzerejét egy 10 pontos skálán. Kiderült, hogy a férfiaknál a magas tesztoszteronszint összefüggésben volt a vonzó arccal és az erőteljes immunválasszal is. A nők a legerősebb immunválaszt adó férfiakat vonzóbbnak értékelték, mint azokat, akik immunválasza gyengébb volt.
A vérmintákban mért hormon- és ellenanyagszinteket a tesztelést végző nők természetesen nem ismerték. A tesztoszteronszint és a vonzerő közti kapcsolat azoknál a férfiaknál volt a legerősebb, akiknél a stresszhormon legalacsonyabb szintjét mérték. Ez arra utal, hogy a stressz az immunrendszert is gyengíti, ezzel együtt pedig csökkentette a nők által adott pontszámokat. A férfiak tesztoszteronszintje és immunrendszerük erőssége közti kapcsolatot már korábbi tanulmányok is vizsgálták, ám a mostani vizsgálatsor az első, amely a férfiak vonzerejét is összefüggésbe hozta az előbbiekkel. A tanulmányt a Nature brit tudományos magazinban ismertették.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.