Idegsejtek, térbeli navigáció

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Interjú Somogyi Péter neurobiológussal, oxfordi egyetemi tanárral.

Szucher Ervin

2012. december 13., 19:422012. december 13., 19:42

– Neurobiológusként közel három évtizede irányítja az Oxfordi Egyetem keretében működő, számos fontos kutatást végző Anatómiai és Neurofarmakológiai Intézetet. Min dolgoznak jelenleg?

– Az idegrendszert és annak működését próbáljuk megérteni, azon keresztül pedig a viselkedésünket, azt, hogyan kezeljük és használjuk a környezetünkből származó információkat. Biztosan állíthatjuk, hogy az összes szervünk közül az agyat terhelő elváltozások és kóros működések jelentik a legnagyobb terhet az ipari társadalomban. Ide tartoznak a pszichikai problémák, mint például a szorongás, amely messzemenően a legelterjedtebb kóros elváltozás az agyban. Ezt próbáljuk megérteni, ezért támogat az adófizetők pénzéből az angol kormány. A körülbelül ötvenfős intézetünknek a feladata az egyes idegsejtfajták szerepének tisztázása. Magyarán: megtudni, hogyan működnek a különféle idegsejtek együtt, hogy abból egy funkció keletkezzen. Mintegy félszáz idegsejt működik együtt, ezeket úgy képzeljük el, mint szakembereket a társadalomban. Ugyanúgy, ahogy egy város működéséhez szükség van polgármesterre, rendőrre, tűzoltóra, buszsofőrre, adószedőre, utcaseprőre, az idegsejtközösségben is számos különféle idegsejt dolgozik össze, hogy a „memórialefektetés” megtörténjen és ne zavarodjanak össze a különféle nyomok. Agyunk egy kis területe, a temporális lebenyben lévő hipokampusz éppen a memórianyomok képzésében és hosszú távú megerősítésében játszik szerepet. Az Alzheimer-kórban az egyik első jel arra vonatkozóan, hogy valami gond van, a térbeli navigáció megromlása. Az ember egyszerűen elfelejti, melyik ajtón jött be, és azt sem tudja, melyiken kell kimennie. Az agynak ezt a részét, a hipokampuszt kezdi a kór először tönkretenni.

– Az asztalán van egy rajz, amely egy sejtet ábrázol, ezt pedig borostyánsejtnek hívják. Néhány évvel ezelőtt még hallani sem lehetett erről a sejtről.

– Négy évvel ezelőtt azonosítottuk az oxfordi kutatóintézetben. Addig senki nem tudott róla vagy nem vette észre. Mi kereszteltük el az esős Angliában oly elterjedt borostyánról. Szeptemberben jelent meg róla egy tudományos közleményünk, amely több fontos információt tartalmaz. Az újonnan felfedezett borostyánsejt egy olyan anyagot enged ki a másik idegesejtekre, amely az epilepszia valószínűségét csökkenti. Ez egy aminosavakból álló peptid, ami az agy leghatásosabb epilepsziaellenes vegyülete. A borostyánsejtnek általános, rendszerbeállító szerepe van. Hozzájárul ahhoz, hogy a rendszer mindig és minden körülmények között kész legyen reagálni a változásokra. 

– A sejtet lehet serkenti is arra, hogy előállítsa azt a bizonyos  hasznos vegyi anyagot?

– Még nem ismerjük a megfelelő hatóanyagot, ez után kutatunk.

– Melyek a legsúlyosabb következményei a borostyánsejt károsodásának?

– Az egyén képtelen lenne adaptívan reagálni a környezetére.

– Apropó térbeli navigáció: mennyire igaz a férfiak rosszmájú elmélete, miszerint a hölgyek sokkal nehezebben képesek idegen helyen tájékozódni?

– Ez részben mítosz, részben valós tény. Fajunk kialakulásakor a szavannán a férfiaknak kellett kimenniük, és hosszú kilométereken át követniük a vadat. A nőknek, akik inkább a gumók kiásával foglalkoztak, nem kellett akkora távolságot megtenniük. Ezért a férfiaknak sokkal jobban kifejlődött a térlátásuk és a tájékozódási kapacitásuk. Azt régóta tudjuk, hogy a női és a férfi agy között azért oly nyilvánvaló a különbség, mert más-más feladatokra szakosodtak. Van olyan agyfüggő feladat, amiben az egyik, van olyan, amiben a másik nem bizonyul jobbnak. Hogy csak egyetlen példát hozzak fel: a nők képesek egyszerre több dolgot is végezni, a férfiaknak viszont már nehezebb többfelé figyelni.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás