2012. október 05., 10:262012. október 05., 10:26
A főként párnákban, matracokban, szőnyegekben és kárpitozott bútorokban megtelepedő poratkákban, és azok ürülékében lévő fehérjék azok, amelyek kiváltják a gyermek szervezetében az allergiás reakciót. A poratka főként elhalt hámsejtekkel táplálkozik, ezért kitűnően érzi magát az állatok és az ember közvetlen környezetében.
Egyetlen gramm háziporban akár 19 ezer poratka is előfordulhat, így nem meglepő, hogy az erre érzékenyeknél gyakran kilátástalannak tűnik az allergiás reakció elleni küzdelem. Különösen igaz ez azokra a gyermekekre, akiknél a légzőszervi allergiás betegségek, elsősorban az asztma kezelése legtöbbször kimerül a tünetek enyhítésében. Az Annals of Allergy, Asthma and Immunology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban egy három évig tartó immunterápiás kezeléssel jelentősen enyhíthető, sőt akár meg is szüntethető a gyermekkori asztma – írja az Origó.
Korábban a szakemberek 3-5 évig tartó immunterápiát javasoltak, de a mostani kutatásból kiderült, hogy a három évig tartó immunterápia elegendő a poratka-eredetű gyermekkori asztma kezelésére; az ezt követő két év nem jár további előnyökkel. Az immunterápia lényege, hogy a beteg szervezete fokozatosan hozzáaszokjon az allergiát kiváltó anyag(ok)hoz. A módszer segítségével egyrészt enyhülnek a tünetek, másrészt lelassul a betegség természetes lefolyása, és megelőzhetővé válik más allergiás megbetegedések kialakulása is.
A mostani kutatás arra is rávilágított, hogy a poratka-eredetű gyermekkori asztmás esetek felénél a három évig tartó immunterápia hatására nagymértékben csökkentek a tünetek, és sok esetben nem volt további kezelésre szükség. A szakemberek eddig is tudták, hogy az immunterápia hatásai jóval a kezelések befejezése után is megmaradnak, de a mostani kutatás bebizonyította, hogy a korábban ajánlott 3-5 év helyett teljesen elegendő egy 3 évig tartó kezelés is a kívánt eredmény eléréséhez.
Ha mindezt a gyakorlatba is átültetik, az jelentősen csökkenti az egészségügy költségeit, ráadásul felesleges kellemetlenségtől óvja meg a gyermeket és szüleit – olvasható a tanulmányban.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.