2009. november 06., 11:312009. november 06., 11:31
Mint számos betegség, a húgyúti fertőzések és gyulladások esetén is hatékonyak lehetnek az ősidők óta ismert gyógynövények. Mielőtt azonban gyógynövényes kúrába kezdenénk, feltétlenül kérdezzük meg háziorvosunkat, hiszen egyéni túlérzékenység vagy más gyógyszerekkel történő együttes szedés esetén kellemetlen mellékhatások is felléphetnek.
Amennyiben csak az alsó húgyutakat – húgycső, hólyag – érinti a fertőzés, enyhébb fokú a megbetegedés, súlyosabb esetben azonban a felsőbb húgyutak, így a vesék is érintettek lehetnek (ekkor vese- vagy vesemedence-gyulladás alakulhat ki). A húgyutak fertőzését zömében bakteriális kórokozók okozzák, amelyek kétféle módon juthatnak be a húgyutakba.
A felszálló húgyúti fertőzések sokkal gyakoribbak: a baktériumok ebben az esetben a húgycsövön keresztül jutnak el a fertőzés helyszínére. A kórokozók szervezetbe jutását elősegíti, hogy a végbél és húgycső nyílása közel található egymáshoz, így a széklettel a bélrendszerből kijutó baktériumok megtelepedhetnek a bőrön, így húgycső környékén is.
A felszálló – elsősorban nőknél gyakoribb – húgyúti fertőzések következtében húgycső-, húgyhólyag- vagy nagyon gyakran vesemedence-gyulladás is előfordulhat.
A hólyaggyulladás esetén a kórokozók, leggyakrabban baktériumok, elszaporodnak a húgyhólyagban, gyakori vizelési ingert, vizeletürítéskor fájdalmat okoznak. Ennek következtében lehet a vizelet zavaros és kellemetlen szagú. A kórképek kialakulására hajlamosíthat még a vesekő vagy hólyagkő kialakulása is.
A fitoterápia korszerű lehetőségei az alkalmazott természettudományok, a kísérleti és a klinikai orvostudomány módszerein alapulnak. A gyógynövények felhasználása előtt fontos azonban tudnunk, hogy a gyógynövények – ebbe természetesen beletartoznak a húgyúti fertőzések és gyulladások kezelésére használt készítmények – nem „csodaszerek”, csak helyes indokkal és helyes módszerrel alkalmazva gyógyítanak. Szakszerűtlen használatuk különböző problémákhoz vezethet. Egyes gyógynövények együtt adása fokozhatja, illetve kiolthatja egymás hatását, ezért szakértő közreműködése szükséges. Amennyiben tehát bármilyen gyógynövényből nyugtató vagy stresszoldó hatású teát vagy készítményt fogyasztunk, azelőtt mindenképpen konzultáljunk kezelő-, vagy háziorvosunkkal. |
A húgyúti fertőzések kialakulásának kockázata csökkenthető a higiénés szabályok szigorúbb megtartásával, bő folyadékbevitellel, gyakoribb vizeletürítéssel, a „felfázás” elkerülésével. A lábak és a medencetájék lehűlése ugyanis kedvez a kórokozók elszaporodásának, hiszen a lehűlt szövetekben könnyebben elszaporodnak a kórokozók.
A lúgos, fertőtlenítő hatású szappanok használata is kerülendő, mivel elpusztítják a szervezet saját védekezőrendszerét. A vesemedence-gyulladást mindenképpen kórházi körülmények között kell kezelni, ahol fontos a bő folyadékbevitel biztosítása. Emellett a vénás antibiotikum kezelés elengedhetetlen, esetenként egy hét után át lehet térni szájon át történő antibiotikumkezelésre, azonban ennek eldöntése mindig a kezelőorvos feladata.
A gyógynövények is fontos szerepet kaphatnak a húgyúti fertőzések, gyulladások kezelésében. Számos gyulladáscsökkentő, illetve fájdalomcsillapító jól használható a kezelés során, külsőleg és belsőleg alkalmazva egyaránt. Hólyaghurut vagy húgycsőgyulladás esetén legjobb olyan teakeveréket készíteni, mely antibiotikus, húgyutakat fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító és görcsoldó hatású gyógynövényeket is tartalmaz. A fertőtlenítő hatású gyógynövényekben található anyagok a húgyutakba jutva a kórokozókat elpusztítják, így egyfajta természetes antibiotikumként fertőtlenítik a belső szerveket.
A medveszőlő (orvosi medveszőlő, Arctostaphylos uva-ursi) levelének és leveles hajtásának hatóanyaga az arbutin, amely a vesében lúgos kémhatás esetén szőlőcukorra és hidrokinonra bomlik, mely utóbbi vegyület hatásosan fertőtleníti a húgyutakat.
A kamilla jól ismert gyulladáscsökkentő hatása húgyúti megbetegedések esetében is kiaknázható. Erős főzetként gézre vagy textíliára itatva borogatásként alkalmazható, de szájon át alkalmazva is kedvező hatású.
A tőzegáfonya (Vaccinium macrocarpon) gyümölcse is segíthet a húgyúti fertőzések megelőzésében, vagy a már kialakult tünetek enyhítésében. A növény gyógyhatását a 20. század elején fedezték fel, tehát egy viszonylag új szernek mondható a fitoterápiás készítmények között. Hatásának lényege abban áll, hogy meggátolja az Escherichia coli nevű baktérium (a legtöbb húgyúti fertőzés okozója) megtapadását a húgyutakban.
A kerti kakukkfű (Thymus vulgaris) virágos, leveles hajtásainak illóolajai – timol, karvakrol –, valamint a közönséges cickafark (Achillea millefolium) hajtásából készült tea vagy forrázat erőteljesen baktériumölő, fertőtlenítő hatású.
A legismertebb és számos klinikai vizsgálattal igazoltan hatékony immunrendszer-erősítő gyógynövény a kasvirág (Echinacea purpurea). A növény különböző származékai több vizsgálat szerint is hatékonyan segítik a szervezet védekezését a bakteriális kórokozók ellen, így ezek hatékonyak lehetnek a húgyúti fertőzések megelőzésében, illetve kezelésében is.
A húgyúti fertőzések kezelésében szintén jó szolgálatot tehetnek a különböző vízhajtó hatóanyagot tartalmazó gyógynövények. Ezek a gyógynövények a vesék betegség miatti csökkent működése és ödéma kialakulása esetén alkalmazhatók.
A cseresznye kocsányában és szárában lévő flavonoidok és káliumsók elősegítik a vese vizelet kiválasztását, és a fertőzéses eredetű húgyúti gyulladás gyógyulását. A növényből tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készíthetünk.
A lestyán gyökeréből készült forrázat vagy a petrezselyem leveléből és magjából készült főzet szintén jó vizelethajtó hatással bír. Állatkísérletek tanúsága szerint a varjúmák (Hibiscus trionum) a vizeletmennyiségét növeli, a nátrium- és kloridionok ürítését serkenti, de nem okoz káliumvesztést, így az egyik leghatékonyabb vizelethajtó hatású gyógynövény. A nyírfalevél teája (Betulae folium) szintén kiváló vizelethajtó, vértisztító és gyulladáscsökkentő hatású, de ismert görcsoldó és fertőtlenítő hatása is. Ennek megfelelően alkalmazható enyhébb fertőzéses húgyúti megbetegedésekben, vesekő és vesehomok kialakulásának megelőzésére is.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.