2012. február 10., 09:362012. február 10., 09:36
A résztvevők egy-egy okostelefont kaptak, és naponta 7 alkalommal küldtek nekik különféle üzeneteket, melyek közt akadtak e-mailek, de közösségi oldalakra írt posztok is. Az alanyoknak értékelniük kellett, hogy az üzenetjelző hang megszólalásakor milyen erősségű vágyat éreznek arra, hogy megnézzék, mi érkezett, illetve milyen más vágyakat vagy tevékenységeket ír ez felül. Vizsgálták továbbá azt is, hogy a résztvevők napjában hányszor látogatnak el „csak úgy” a különféle közösségi oldalakra.
Az eredmények azt mutatták, hogy a Facebook vagy épp a Twitter böngészésének, a beérkező üzenetek mielőbbi elolvasásának sokkal nehezebb ellenállni, mint az olyan közismerten káros függőségeknek, mint például a cigaretta vagy az alkohol. „A médiával kapcsolatos vágyaknak azért nehezebb ellenállni, mivel könnyen hozzáférhetők, és úgy tűnik, hogy ez a tevékenység nem is kerül sokba – magyarázta a kutatás vezetője, Wilhelm Hofmann a Guardian című lapnak. – A cigaretta és az alkohol drágább, és a lehetőségek sem mindig adottak ezek fogyasztására. És bár a médiával kapcsolatos vágyak kiélése valóban kevésbé káros, a gyakori használat mégis rengeteg időt ellop az emberek életéből.”
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.