Fotó: Boda Gergely
2013. március 22., 06:472013. március 22., 06:47
„A csontkovácsolást leginkább a makkegészséges embereknek ajánlom, hisz sokkal egyszerűbb megelőzni a bajt, mint utólag orvosolni. Ha az ember évente kétszer felkeresi a csontkovácsot, és nincs semmi gondja, biztos lehet abban, hogy nem is lesz. Én azt szoktam mondani, hogy ha már az autót elvisszük időnként egy-egy műszaki vizsgálatra, amikor semmi baja nincs, akkor a testünk is megérdemel egy ennyit” – hívja fel a figyelmet a Marosvásárhelyen immár rendszeresen, a Székelyföld más településein meg alkalomadtán rendelő csontkovács.
Mindez nem zárja ki, hogy idegbecsípődések, kezdődő gerincferdülések esetén ne tudna segíteni. Ha viszont ennél is súlyosabb a helyzet, mint például egy előrehaladott gerincsérv esetében, akkor az orvosra, annak meg késre van szüksége. Kelemen azon okleveles és külföldön tanult természetgyógyászok közé tartozik, akik, számos pályatárssal ellentétben, nem vetik meg a hagyományos medicinát. „Én nem a medicina ellenében dolgozom, hanem a hagyományos orvoslást segítő tevékenységet végzek. Nagy változáson ment át az orvosok szemlélete: ma már küldenek hozzám beteget, időnként konzultálnak velem. Egyre több orvos természetgyógyász is egyben, illetve fordítva.
Ez óriási fejlődés, de talán nem is kellene az ilyesmin elcsodálkozni, hisz mind az orvosnak, mind a természetgyógyásznak azonos az érdeke – a beteg gyógyulása. Mindkettő tisztában van a maga képességeivel és hatáskörével. Minden józan természetgyógyász belátja, hogy egy perforált vakbelet, egy eltört lábat, egy lyukas fogat kézrátétellel nem lehet gyógyítani” – vallja. Magyarán: törés, húzódás vagy gyulladás esetén a csontkovácsnak nincs mit tennie. Módszerét ugyanakkor nem ajánlja a fertőző vagy daganatos betegségekben szenvedőknek, azoknak, akiknek kifakadt a gerincsérvük, vagy már túl vannak néhány gerincműtéten.
Kelemen István szerint ideális esetben az ember évente kétszer látogat el a csontkovácshoz. Kérdésünkre, hogy mi előzi meg a ropogtatást, a szakember elmondta, hogy nála a nulladik lépés az auramérés. „Egyszerű, lengyel botnak nevezett eszközzel megmérem a páciens auráját, majd megkérdezem, mikor született. Ugyanis nagyon sokat segít a Hippokrátesztől származó eredeti orvosi asztrológia. Persze az sem árt, ha a betegnél van egy röntgenfelvétel is” – mondja.
Amikor házhoz megy, a terapeuta a hálószobába is belép, beméri az ágyat, és megállapítja, hogy az jó vagy rossz helyre került. Számos tanulmány kimutatta ugyanis, hogy amennyiben huzamosabb ideig folyó talajvíz vagy Hartmann-háló fölött alszunk, az érintett testrészekben, szervekben ezek gyulladásos megbetegedéseket okozhatnak (a földsugárzást, a káros vízereket már az ókorban is érzékelték, keresték az emberek, az egyiptomi, arab történetírók munkáiban is fellelhetők az erre vonatkozó utalások.
A sugárzásról szóló észrevételt először publikáló német fizikusról, dr. Ernst Hartmannról nevezték el a jelenséget – szerk. megj.) Kelemen István előbb a betegség okát próbálja megfejteni, s csak ezek után következik az ízületek helyretétele, ami kemény húszperces ropogtatást jelent. „Persze ez még mindig nem minden. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az izmok erősítéséhez rendszeres mozgást kell végezni. Sportoljunk, ha lehet naponta. Aki azt állítja, hogy nincs erre ideje, önmagát csapja be. A napi öt-tíz perces jógagyakorlatok a legjobbak, de aki nem akar jógázni, az kocoghat vagy egy-két kilós súlyokat emelhet. Még az iramosabb séta is megteszi. Rá kell dolgozni, mert nem elég a gerinc helyretétele, mozgással, sportolással, jógázással az izmokat karban is kell tartani” – fejtette ki a a jelenleg Marosvásárhelyen élő magyarországi szakember. n SZUCHER ERVIN
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.