Depressziósok öngyógyítása csokoládéval

Depresszióra hajlamos emberek annál gyakrabban jutalmazták magukat csokoládéval, minél lehangoltabbak voltak. A sok szempontból vitatható antidepresszáns tabletták helyett alkalmazható, természetes gyógymóddal szerzett megfigyeléseket az Archives of Internal Medicine szakfolyóirat közölte.

2010. június 25., 12:072010. június 25., 12:07

A mondás szerint tíz amerikaiból kilenc szereti a csokoládét, de arra is vannak adatok, hogy minden tizedik amerikai hazudós. Natalie Rose és munkatársai jól tervezett, tudományos vizsgálatot végeztek arra vonatkozólag, hogy felnőtt emberek körében van-e összefüggés a depressziós hangulat és a csokoládéevés között.

Kaliforniában 1018 férfit és nőt gyűjtöttek össze, akik antidepresszáns gyógyszereket nem szedtek, életkoruk 20–85 év között volt, átlagosan 58 esztendő. Az önként jelentkező vizsgálati alanyok a legkorszerűbb, depresszióra vonatkozó kérdőívet töltötték ki, illetve igen részletesen beszámoltak táplálkozási szokásaikról. A kutatók a csokolád fogyasztást 28 grammos csokiszeletek megevésével mérték. A megfigyelés résztvevői nem tartoztak az elhízott édességkedvelők közé: átlagos testtömegindexük 27.8 volt.

A vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy minél depressziósabb valaki, annál gyakrabban kezeli magát csokoládéevéssel. Azok, akiknek a kérdőív szerint semmiféle depressziós hangulata, közérzete nem volt, havonta csupán 5,4 darabot fogyasztottak az egységnyi csokoládészeletből. Az enyhén depressziósok havi adagja 8,4 szelet volt, míg a kifejezetten depressziós emberek 11,8 szeletet ettek meg minden hónapban. A kutatók gondosan kiszámolták, hogy ez kizárólag a csokoládéra vonatkozó vágy volt és a vizsgált személyek semmiféle tápanyagból nem kívántak több kalóriát magukhoz venni: nem fogyasztottak több, fehérjét vagy szénhidrátot.

A gyógyító erejű csokoládé

A 17. századi francia orvosok úgy hitték, a csokoládé segít a krónikus betegségeken és az összetört szíveken is. Már a 4. században gyógyszerként használták a csokoládét: energianövelőként és gyógybalzsamként alkalmazták a kakaót, a kakaóvajat pedig sebek gyógyítására ajánlották. A valódi kakaó és csokoládé valóban egészséges élelem – stresszoldó, élénkítő és boldogító a hatása.

Magnéziumot, kalciumot, vasat, rezet, karotint, E-vitamint és niacint (B3-vitamint) is tartalmaz, ezek pedig az idegrendszer, a szív- és érrendszer, az immunrendszer működésében játszanak szerepet. A csokoládé tehát egészséges, de a boltokban kapható legtöbb csokis édesség tele van szénhidráttal és zsírral. Jó tudni, hogy nem maga a csokoládé, hanem inkább a tejszínhabos, zsíros és cukros adalékok azok, amik hizlalnak. 100 gramm étcsokoládéban körülbelül annyi kalória van, mint 200 gramm sültkrumpliban.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás