Az élénk színű ruhák divatosak idén tavasszal

Idén tavasszal hangsúlyosan divatos a mandarinszín, de ezenkívül finom pasztellszínű és vidám, élénk árnyalatú ruhadarabokat is lehet bőven találni a boltokban. Aki nem szereti a túl sok élénk színt, az az összhatást semleges púderszínekkel finomíthatja, amelyek azonban magukban is viselhetőek.

Kiss Judit

2012. március 23., 09:232012. március 23., 09:23

 Természetesen az örök klasszikus fehérről és feketéről sem feledkezhetünk meg, amelyeket idén nemcsak az említett színekkel, hanem egymással is kombinálhatjuk.

Mandarinszín, kontrasztok

A narancssárga életvidám árnyalata uralja az idei szezont, a kifutókon is szinte mindenhol jelen volt, többek között Alberta Ferretti, Bottega Veneta, Marc by Marc Jacobs bemutatóján. Aki eddig is szerette, az most tobzódhat benne, akár tetőtől talpig is mandarinárnyalatba bújhat. Aki viszont még csak barátkozik ezzel az árnyalattal, az dobja fel néhány narancsszínű kiegészítővel a ruhatárát. A fekete és a fehér önmagukban nemcsak a tavasznak meg a nyárnak, hanem minden évszaknak az örök klaszszikusai. Ezek az árnyalatok az idei tavaszi divatban egymás mellett is gyakrabban fordulnak elő, mint máskor. Az évek óta divatos matrózcsíkos póló mellett az osztott felületek és a geometriai minták is divatosak lesznek.

Ciklámenszín,
pasztellárnyalatok

A ciklámen- és fuksziaszínű élénk árnyalat ugyan nem fordul elő olyan gyakran, mint például a narancssárga, de még így is számtalan tervező használta a kollekciójában. Ez a karakteres árnyalat önmagában, de valamennyi trendszín mellett is nagyon jól mutat. A púder a másik olyan árnyalat idén tavasszal, amely valamennyi trendszínnel jól megfér. Éppen ezért akinek a fukszia túlságosan dinamikusnak, harsánynak és vibrálónak tűnik, annak ez a semleges árnyalat ajánlható. A púderszín egyébként önmagában szép, nőies árnyalat.

A kék változatai

Idén tavasszal a legkülönbözőbb árnyalatú kékek kerültek a kifutóra, a mélykéktől a középkéken át a türkizkékig. Jó kombináció, ha sárgával kombináljuk a kékeket: a két alapszín tökéletes egységet alkothat színvilág tekintetében. Az idén tavasszal divatos ruhadarabok esetében a tél erős sárgái mellett gyakran tűnik fel a lágy limoncsellóárnyalat. Visszafogott lesz, ha fehérrel, világosbarnával vagy halványszürkével párosítjuk, mentazölddel, tengerkékkel üde, tavaszi színkombinációt nyerünk.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás