2010. október 29., 10:362010. október 29., 10:36
A reproduktív orvoslás amerikai társaságának (ASRM) éves találkozóján, Denverben kedden ismertetett tanulmány szerint a termékenységi kezelésért forduló nők közül a 0-s (nullás) vércsoportúaknak kevesebb és roszszabb minőségű petesejtje volt, mint a többieknek, ugyanakkor az A vércsoportú nőknek az átlagosnál több és jobb minőségű petesejtje.
A tanulmányba 560 nőt vontak be, akik átlagéletkora 35 év volt. Az elvégzett vérvizsgálatokból az derült ki, hogy a nullás vércsoportúaknál átlagosan magasabb volt a follikuluszstimuláló (tüszőserkentő, FSH) hormon szintje, mint az A vércsoportú nőknél. Szakértők szerint az FSH magas szintje azzal járhat, hogy a nő petesejtkészlete hamarabb kimerül.
A vizsgálatban részt vevők közül a nullás vércsoportúaknál kétszer nagyobb eséllyel volt 10-es érték fölött az FSH-szintje, mint más vércsoportú nőtársaiknál. Edward Nejat kutatásvezető, a New York-i Albert Einstein Orvosegyetem munkatársa elmondta, tanulmányuk az első, amely lehetséges kapcsolatot azonosított a vércsoport és a termékenység között. Szakemberek szerint további, nagyobb tanulmányokra van szükség az összefüggés alátámasztására ahhoz, hogy a nőknek vércsoportjuk alapján javasolják a gyerekvállalás időpontjának előbbrehozatalát.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.