Máriát ünnepelték a katolikusok

Az ünnep legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa.

A hagyomány, amely szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe, az ősegyházig nyúlik vissza. Mária mennybevitelét I. Szent Sergius pápa (687–701) tette hivatalos ünneppé. Az 1446. évi müncheni kódexben találkozni először magyar elnevezésével: „Marianac fel menbe vetele\". Napjainkban az ünnep Jézus édesanyja mellett tágabb értelemben minden édesanyának, nőnek szól, akik a nőiség méltóságát viselik.

Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, angyali énekhang kíséretében az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok a menynyekbe emelik.

Magyarországon Szent István király avatta ünneppé augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját. (Szűz Máriának Boldogaszszonyként való elnevezése egyedülálló, magyar nyelvi remeklés, amely az ősi magyar hitvilágból is táplálkozhatott.) Az államalapító király erre a napra hívta öszsze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Élete vége felé, betegen, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg. A maga nemében páratlan felajánlás nyomán a közjogban is érvényesült a történelem folyamán a Regnum Marianum-eszme, mely szerint Magyarország Mária országa. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország Patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje.

A katolikus egyházban a Mária-napok között Nagyboldogaszszony napja a legbensőségesebb és legmagasztosabb ünnep, amelyhez számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött Boldogasszonyt\", akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.

A másik ismeretes e napi hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson. A megszentelt füveket-virágokat olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe, vagy az új pár ágyába helyezték. E nap időjárásából – úgy tartják – a termésre is következtetni lehet: „Ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés.\"

A népi kalendáriumban a „két asszony köze\", azaz az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor „ültették a tyúkokat\", hogy jó tojók legyenek, gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi\" tojást.