Fotó: Az esemény Facebook-oldala
A közösség megtartó erejére összpontosít, bárkit barátsággal, nyitott lélekkel vár a kolozsvári unitáriusok hatnapos, a reformáció 500 éves évfordulója jegyében szervezett rendezvénysorozata. A hétfőig tartó Nyitott kapuk kulturális, szórakoztató programokat kínál felnőttnek, gyereknek egyaránt.
2017. június 09., 11:102017. június 09., 11:10
2017. június 09., 11:282017. június 09., 11:28
„Nyitott szívvel, lélekkel teremtünk ezekben a napokban olyan közös időt, amikor oda tudunk figyelni egymásra, Isten jelenlétéről, emberszeretetről teszünk tanúbizonyságot. Jó, ha nyitva vannak a kapuink, természetesen lélekben is, ha meg tudjuk mutatni értékeinket, amelyeket unitárius közösségeink teremtettek. A mindennapokban sokszor elmegyünk egymás mellett, nem figyelünk egymásra, ezek az alkalmak pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy
– fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a szerda délután kezdődött, hétfőig tartó Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján.
Az ötödik alkalommal megszervezett, kulturális programokat, könyvbemutatókat, koncerteket, kerekasztal-beszélgetéseket, filmvetítést, istentiszteletet, szeretetvendégségeket és gyerekeknek szóló eseményeket kínáló, a közösségformálásra összpontosító rendezvény a Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével zajlik.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) dísztermében tartott megnyitón elhangzott, a szervezők
a mindenki számára nyitott program pedig az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, a tevékenységek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul.
„Sok tekintetben fragmentálódott világban élünk, ahol mindenki bevonul a saját külön kis katakombájába és egyre kevesebb a közös pontunk. A Nyitott kapuk találkozási pontokat keres és kínál, közösséget formál, és bárki számára nyitva állnak a kapuink: barátsággal, tartalmas tevékenységekkel várunk gyerekeket, felnőtteket egyaránt" – fogalmazott Rácz Norbert főszervező, a Kolozsvári Belvárosi Egyházközség lelkésze.
A nyitóünnepségen az iskola több kisdiákcsoportja fellépett, a fénypont pedig a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lelkes csapatának előadása volt. A gimnazisták Rácz Mária lelkész vezetésével Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című klasszikusát vitték színpadra, a fő szerepet viszont nem kortársuk játszotta: a távoli bolygóról érkezett, az örök gyermekit jelképező kis herceg figuráját a hat éves Rácz István alakította meggyőző és megható módon, a nem mindennapi produkciót óriási vastapssal jutalmazta a közönség.
A hatnapos programsorozat keretében csütörtökön bemutatták Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között – tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét, megnyitották a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A tíz pannóból álló tárlat a Szentírás 16. századi központi szerepét mutatja be, kiemelve a magyarországi eseményeket és a Vizsolyi Biblia fontosságát.
Fotó: Az esemény Facebook-oldala
Pénteken Kolozsvár unitárius szemmel címmel tartanak városnéző sétát Korodi Alpár, a JZSUK történelemtanára vezetésével. A gazdag kínálatot felvonultató programban többek közt Quo vadis ecclesia? címmal tartanak beszélgetést a mai reformáció lehetőségeiről, lesz bábszínházi előadás a Váróterem Projekt jóvoltából, vasárnap pedig Biciklitúra filmvetítésre várják a közönséget: a Krakkóig 52 emberrel című film a JZSUK diákcsapatának évente megrendezett biciklitúrájáról szól.
A rendezvényt Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnek, előadóművésznek és Andrejszki Juditnak, a régizene emblematikus alakjának koncertje zárja hétfőn a belvárosi unitárius templomban. Az Erdőkön mezőkön járó című est alcíme: századok magyar zenéje európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. A Nyitott kapuk részletes programja itt és az esemény Facebook-oldalán található.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!