Ima a mindennapi kenyerünkért

A csoport tagjai, akik közül ezúttal tizenketten vannak jelen, örömmel köszöntik egymást. Egyesek csak kedden látják egymást, mások egymás mellett dolgoznak. A viszontlátás öröme mindkét esetben jelentős.

„Nem is csoda, hisz itt nagyon jól érezzük magunkat, valósággal feltöltődünk\" – mondják szinte kórusban. Mire az asztalra kerül a bibliai idézetekkel díszített csészékben felszolgált kávé vagy tea, a bibliaóra vezetője, Schuller Zoltán előkapja gitárját, és mindannyian rázendítenek az Atyám, két kezedben című dalra. Aztán, akár egy kívánságműsorban, mindenki sorra javasolja kedvenc egyházi énekét.

„Megpróbáltam, hogy nagydolgot teszek. / Minden emberhez nagyon jó leszek. / És ha megbántanak, nem lesz szívemben harag, / Ez sem oldotta meg a terhemet\" - éneklik a jelenlévők. Az átszellemült, mosolygós arcokat figyelve a szemem megakad az egybegyűltek mögötti könyvespolcon. A meghitt hangulatú terem egyik teljes falát könyvespolc ékesíti. Rajta Pio atyáról, bibliai történetekről, Isten útjáról, a kamaszokról, karácsonyról szóló kötetek – felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt. Alattuk kis felirat hirdeti, hogy helyben olvashatók, vagy akár meg is vásárolhatók.

Újabb gyűjtést rendeznek az árváknak

Közben a zenét egy prózai kérdés töri meg – a szó szoros értelmében. Az egyik résztvevőnek egy néhány nappal azelőtt olvasott gyászjelentés kapcsán eszébe jut, hogy a csoport tagjai karácsonyra gyűjtöttek az árváknak. „Mi lenne, ha megismételnénk az akciót, a most árván maradt két kisgyereknek a mi öt-tíz lejeinkből összegyűlő összeg is jól fog!\" – mondja, miközben az asztal köré gyűltek helyeslően bólogatnak, jelezvén, hogy a kezdeményezést egyhangúlag megszavazták.

Közben elhangzik az utolsó dal is, és előkerül a szentírás. Máté evangéliumából olvasnak fel a kevesek által választott keskeny útról, majd a hamis proféták okozta veszélyekre terelődik a szó. Szinte mindenki hozzászól, megosztja véleményét, elmondja, miként próbál ellenállni a jóval kényelmesebb széles útnak, és hogyan igyekszik kiszűrni az álprófétákat. A szabad beszélgetés szinte észrevétlenül siklik át a csodákra, az angyalokra, a kősziklára épített házra. A résztvevők gyakran azon veszik észre magukat, hogy a bibliaóra rég lejárt, de ők még mindig ott vannak, a szentírásról vagy éppenséggel világi gondokról beszélgetnek.

Áldásos közösségépítő munka
Egy ideig Csorbai Loránd, a magyardellői és kerelőszentpáli református egyházközösség lelkésze az egyházmegye esperesével, Lőrincz Jánossal felváltva tartotta a bibliaórákat. Kezdetben még a Bodoni utcai pékség tanácstermében gyűltek össze. Amint a fiatal lelkész meséli, már az elején komoly igény mutatkozott a bibliaórákra, ugyanis az alkalmazottak közül jó párán egy többnapos hitébresztő, hitmélyítő tanfolyamon, a Cursillon is részt vettek.

Ennek segítségével a vallásosak, de a hittől, egyháztól távol lévők, a maguk módján istenhívők is mérlegelhették, meggondolhatták és átélhették, mi a keresztény megközelítés és válasz a jelen kérdéseire. A kezdeti lelkesedés miatt előfordult, hogy egy-egy bibliaórára akár harmincan is ellátogattak. „Nagyon jó volt hallani, amint az emberek kifejtik, mit jelent számukra Isten igéje, és hogy milyen ádáz harcba kerül azt naponta megélni. Szeretetben, egyetértésben Isten szerinti életet élni akkor is, amikor családi vagy munkahelyi konfliktusok gyötörnek\" – idézi fel a bibliaórák hangulatát és eredményét Csorbai Loránd.

A református lelkész úgy véli, hogy minden cégnél áldásos és hasznos lenne egy ilyen közösségépítő alkalom, amikor az alkalmazottak nemcsak a munkájukról, hanem személyes élményeikről, érzéseikről, harcaikról, nehézségeikről és örömeikről beszélhetnek.

Katonai élmény vezérelte hitoktató

Csorbai utódja, a bibliaórák jelenlegi vezetője, Schuller Zoltán a laikusok sorából került ki. Ugyan nem rendelkezik teológiai végzettséggel, de a gyermekmisszióban szerzett többéves tapasztalat után otthonosan mozog a hitoktatásban.

„Valamikor nekem is, mint sok más kereszténynek, csak felszínes kapcsolatom volt az Úrral. Konfirmáltam, majd eljártam egy-egy istentiszteletre karácsonykor és húsvétkor. Istennel való találkozásom ezelőtt másfél évtizeddel, a Curtea de Argeşen töltött katonai szolgálatom alatt történt, amikor a társaim között megismertem egy brassói, árván nevelkedett, vallásos fiút\" – idézi fel élete fordulópontját a fiatalember.

Leszerelése után Schuller egyre inkább közeledett Istenhez és az egyházhoz. Négy évet töltött a gyermekmisszióban, ahol Maros és Hargita megyéért felelt. „Hirdettük az Úr szavát templomban, cigányputriban, szabadtéren, nyári táborokban, mindenütt, ahol igény mutatkozott erre. Most a pékség közösségét vezetem, a tulajdonos afféle lelki munkásként alkalmazott\" – meséli.

Hála a kenyeret adó kenyérért

Kedei Rozália, akit meghűlés gyötör, betegen jött el a bibliaórára. Inkább itt, a közösségben, mint az ágyban, mondja. „Kell ez a heti közösségformáló két óra, hisz miután innen feltöltődve hazamegyek, éjszaka jobban, nyugodtabban alszom\" – magyarázza. A nő, aki eddig is vallásos és templomjáró volt, úgy érzi, a keddi hittanóra valami pluszt hozott az életébe.

„Ez egy csoda a Timkótól, ha szabad így fogalmazni. Főnökünk, Lajos megérezte, hogy amit elért az életben, nem egyedül érte el\" – állítja Kedei Rozália. Hasonlóan vélekedik Demeter Éva is, aki kislányával érkezett a bibliakörre. Mint mondja, nem mindenkinek adatik meg, hogy munkaközösségében lelki gondozásba részesüljön. A heti találkozások a szentírással és Istennel neki is hasznára váltak. Úgy érzi, ennek köszönhetően a mindennapi életben higgadtan tudja szemlélni azt, amin más felmérgelődik. Ez az életszemlélet elárusítónői munkájában is segíti.

A céges bibliaórák történetét a tulajdonos család „kovásza\" – ahogy magát nevezi –, Kocsis Anikó meséli el lapunknak: „Két évtizeddel ezelőtt az azóta megboldogult férjemmel úgy gondoltuk, jó, ha hálót adunk fiaink kezébe. Lajosnak egy kis pékséget, Jánosnak asztalosműhelyt akartunk létesíteni. Minden megtakarított pénzünket ebbe fektettük, de végül csak a pékséget tudtuk megnyitni – ami mindkét fiunké lett.

A Timko mára egy nagy, kétszázhatvan alkalmazottat foglalkoztató pékséggé és kenyérüzletlánccá nőtte ki magát, amiért mi hálával tartozunk az Úrnak. A Jóistenbe vetett bizalom által próbáltuk az egész közösséget szeretetre, egymásra figyelésre buzdítani\" – mondja Kovács Anikó. Amikor végigmegy a pékségen, a sikeres vállalkozó testvérek édesanyja úgy érzi, az emberek szeméből árad a szeretet, sugárzik a boldogság.

A több mint két és félszáz magyar alkalmazott nem alkot zárt körű, túlbuzgó hívő társaságot, hisz a munkatársak több vallási felekezetből érkeznek. „Nem is ez a lényeg, hanem a meghitt hangulat, a szeretet, ami az alkalmazottjaink között van\" – állítja a cég egyik kulcsembereként és a bibliaórák leglelkesebb résztvevőjeként Kovácsné, aki szerint Marosvásárhely egyik vállalatánál sem dolgozik ennyire összeforrott közösség. Mint mondja, mindezt, akárcsak a pékség gazdasági előmenetelét, a Fennvalónak köszöni.