Fotó: Kiss Gábor
A reformátusok rohamos fogyatkozását nevezi a legfőbb problémának Fekete P. P. János, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka.
2017. március 11., 12:272017. március 11., 12:27
Egymás mellett sorakozó piros gombok, zöld kapcsolók. Ilyen biztonsági rendszert épített ki magának Fekete P. P. János, amellyel ellenőrizni tudta azt, hogy mi történik az udvarában. És ilyen biztonsági rendszere lehet Istennek is – sajátos, egyedi, amit még talán azok sem értenek gyakran, akikért ez a rendszer működik. Isten biztonsági rendszerében rengeteg olyan tényező van, amellyel nem számolunk, legyen szó kudarcról, betegségről, ezt bizonyítja a Kolozs megyei Egereshez tartozó Bogártelke gondnokának, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) főgondokának élete.
Az EREK-nél kamatoztatja tapasztalatát
Fekete P. P. János szavaiból ma is ugyanaz a féltő aggodalom érződik ki, amivel polgármesterként, majd alpolgármesterként szolgálta az egeresi közösségét, és valószínű ugyanez ad neki erőt, hogy a bogártelki gyülekezet gondnokaként a lelkipásztor segítője, az egyházkerület elnökségében pedig ügyvezető főgondnokként a püspök társa legyen. Saját bevallása szerint az adminisztrációban szerzett tapasztalatát a gyülekezet életében is fel tudja használni, bár nincsenek képletek, amelyeket át lehetne venni. Azt azonban mindenképpen fontos tudni róla, hogy minden nagy döntés előtt Isten segítségét kéri. Isten segítségét kérte akkor is, amikor polgármesteri mandátumért indult.
„Az önkormányzatnál kakukkfióka voltam. 1918-tól Egeresnek magyar választott polgármestere eddig csak én voltam. Beleéltem magam egy olyan dologba, amit először megbeszéltem az én Urammal. Uram, ez a szándékom, engedj, hogy nyerjek, ha ígéred, hogy te is velem leszel a lépéseimben. Így indultam el\" – idézi fel kérdésünkre.
Hogyan működik az isteni kegyelem?
Azt mondja, amikor a második polgármesteri mandátum nem jött össze, akkor nagyon elkeseredett, csak később jött rá, hogy Isten nem hagyta cserben. „Rá egy fél évre, amikor a vércukorszintem kezdett visszaesni valamelyest, akkor jöttem rá, hogy Isten kegyelmesebb, mint ahogy azt kértem. Négy év alatt annyira felment a cukrom, hogy míg 2000-ben csak filmtablettákkal kezeltem magam, 2004-ben már negyven egység inzulint kellett adagolnom. Ekkor jöttem rá, hogyan működik az isteni kegyelem, megértettem, hogy mit üzen nekem az Úristen, hagytam, hogy ő formálja a lépteimet\" – emlékezett vissza a nehézségekre. Fekete P. P. János két cikluson keresztül volt alpolgármestere a községnek, és bár mindkét tüdejében embóliát szenvedett, töretlen lendülettel szolgálja ma már gondnokként közösségét.
Pontos elszámolás
Egyházkerületi ügyvezető főgondnokként négy nagy problémát azonosít Fekete P. P. János. Az első a református emberek rohamos fogyatkozása. Amikor először tagja lett az igazgatótanácsnak, akkor az egyházi nyilvántartás szerint még 350 ezer református volt az egyházkerületben, ma már alig 300 ezer hívőt számlálnak, és a számuk továbbfogy. Ehhez kapcsolódik a második felmerülő gond is, a nyilvántartásokban számontartott, de az egyházzal valós kapcsolatban nem élő hívek elérése, amely szintén kihívások elé állítja az egyházat.
„A harmadik kérdés, ami foglalkoztat, az a kapcsolatrendszer, ami összeköti Európában a református egyházakat. Ez perspektívát nyújthat, vagy akár megfékezhet. A negyedik gond a lelkipásztorok körül van. Érdekes helyzetet látok kialakulni. Nem telnek be a helyek a teológián, nincs verseny, fennáll annak a veszélye, hogy gyengébb lelkipásztorok végeznek, és ez a minőségi romlás rávetítődik a gyülekezetekre, az egyháztagokra. Emellett azzal is gyakran szembesülünk, hogy a lelkipásztorok nem szabályszerűen vezetik a rájuk bízott közösségeket. Engem ez a nonkonformizmus személy szerint nagyon zavar, mert aki így számol el, az semmibe veszi az egyházközségét. A helyes elszámolás márpedig megtartja az embert a helyes úton\" – összegzi mintegy életfilozófiaként az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka.
Kiss Gábor
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am
Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.
Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.
A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.
A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére.
Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.
Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.
A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.
A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.
szóljon hozzá!