Él és tervez a nagyváradi evangélikus gyülekezet

A nagyváradi evangélikusság története a reformáció idejébe nyúlik vissza, s azt is mondhatjuk, az evangélikus hittérítőknek köszönhető a város reformációja – meséli Mátyás Attila tiszteletes. Dévai Bíró István hittérítő wittenbergi tanulmányait követően 25 pontban foglalta össze hitvallásszerű tanításait, amelyeket az 1544-es hitvitán Váradi tételek néven mutatott be – a tan kifejezetten lutheránus szellemben íródott. Mellette Köleséri Kristófot és Czeglédi Györgyöt tartják a város fontos evangélikus hittérítőinek – utóbbit a református felekezetűek is szívesen említik hitük úttörői között. Az 1562-es debreceni zsinat résztvevőinek nagy része a kálvinista irányzatot, magyarán a református hitet választotta, így került a tiszántúli térség, amelyhez Várad és az akkori Partium is tartozott, főként református hatás alá. Az utolsó katolikus papok 1566-ban hagyták el a térséget. Amikor 1660-ban a törökök betörtek a váradi várba, felégették a levéltárat, mivel, mint Mátyás Attila elmondta, nem találtak olyan értékes tárgyakat, amilyenekre számítottak. Egyedül a Váradi Biblia maradt meg, de az evangélikus felekezet, szolgálat történetéről tanúskodó minden irat elveszett.

Torony nélküli istenháza után neogótikus templom

A fonalat legközelebb 1692-től lehet újra fölvenni, amikor a törököket elűzték ugyan, de a városban nagyon kevés lakos maradt. A Habsburgok rekatolizációba kezdtek, embereket telepítettek be, visszahozták a papokat, kanonokokat, de egy 1781-es rendelettel lehetővé tették a protestáns újraszerveződést is. Érolasziban, amit akkoriban Svábolaszinak hívtak – mivel főként lutheránus hitű svábok lakták, akik a betelepítéskor lelkipásztort is hoztak magukkal –, már működött evangélikus gyülekezet. Lelkészük akkoriban Váradra is bejárt, de főként családi házaknál tartották az istentiszteleteket, mivel templomuk még nem volt.
1787-ben a várparancsnok neje, Podmoniczky Johanna, aki evangélikus család sarja volt, a várba gyűjtötte össze istentiszteletre a váradi híveket. „Mondhatjuk tehát, hogy mai váradi evangélikus gyülekezetünk, egyházunk bölcsője a váradi vár volt” – fogalmazott a lelkipásztor. Az egyházközség 1806-ban alakult, és hamarosan azt a telket vásárolta meg templomépítés céljából, amelyen jelenleg is áll az istenháza a Körös (Tudor Vladimirescu) utcán.  Az akkor mintegy 340-es lélekszámú gyülekezet kis, torony nélküli istenházát épített, amelyet 1902-ben bontottak le, és egy-két éven belül felépítették a jelenlegi neogótikus templomot.

Hiánypótló lesz a magyar bölcsőde

A nagyváradi evangélikus gyülekezetet jelenleg mintegy 650 fő alkotja, de a tiszteletes a környező városokba és településekre is rendszeresen kijár igét hirdetni, ahol összesen 80–90 evangélikus hívő él, közülük a legtöbben, 16-an Nagyszalontán.

Az egyház már 1812-ben elindította elemi iskoláját, amely az államosításig, 1949-ig működött. Amikor 1999-ben az egyház visszakapta a templom melletti ingatlant, értelemszerűnek tartották, hogy ismét oktatási célokra használják fel, így indulhatott el az óvoda – meséli Mátyás tiszteletes. Idén nyáron 78 gyerek végzett valamelyik csoportban, bár az óvoda befogadóképessége valójában hetven fő, de a túljelentkezés folyamatos. „A kisdedóvót az egyházközség tartja fenn, nem az a célunk, hogy minél nagyobb nyereségünk származzék belőle” – hangsúlyozta a lelkipásztor. Itt hitoktatás és lelki nevelés is folyik, a négy óvónő intenzív angol és német nyelvtanítást is biztosít, a foglalkozások magyarul folynak. A túljelentkezés miatt a tiszteletes azt tervezi, hogy ősztől bölcsődei csoportot indítanak azoknak a kicsiknek, akik már nem férnek be az oviba. „Nemcsak a szülőknek, hanem az önkormányzatnak is segítenénk ezzel, hisz köztudott, hogy Váradon sokkal nagyobb az igény a bölcsődei helyekre, mint ahány a rendelkezésre áll” – mondta Mátyás Attila.