„A halott katona többé nem ellenség” – koporsót helyeztek el a budapesti román nagykövetség bejárata előtt

„A halott katona többé nem ellenség” – koporsót helyeztek el a budapesti román nagykövetség bejárata előtt

A Mi Hazánk Mozgalom szerint szükségessé vált a magyar–román alapszerződés felülvizsgálata az úzvölgyi katonatemető meggyalázása nyomán – jelentette ki a párt alelnöke szerdai, Románia budapesti nagykövetsége előtt megtartott sajtótájékoztatóján.

2019. június 12., szerda

Félreértett nyilatkozat – nem a lakosságot, hanem a rendvédelmet bírálta Kelemen Hunor, amikor Románia „igazi arcáról” beszélt

Kelemen Hunor szerint félreértelmezték nyilatkozatát, miszerint az úzvölgyi temetőnél történtek megmutatták Románia igazi arcát, ő ugyanis nem az ország lakosságára gondolt, hanem arra, hogy az illetékes hatóságok nem tettek eleget kötelességüknek.

Félreértett nyilatkozat – nem a lakosságot, hanem a rendvédelmet bírálta Kelemen Hunor, amikor Románia „igazi arcáról” beszélt
2019. június 11., kedd

A román belügyminiszter esete a sánta kutyával – hazugságnak tartják az úzvölgyi temetőt védő magyar politikusok Dan állításait

Hazugsággal és félretájékoztatással vádolják a Krónikának nyilatkozó magyar politikusok, önkormányzati vezetők Carmen Dan belügyminiszternek az úzvölgyi temetőincidens kapcsán tett kijelentéseit, miszerint magyar futballultrák is részt vettek a botrányos megemlékezésen.

A román belügyminiszter esete a sánta kutyával – hazugságnak tartják az úzvölgyi temetőt védő magyar politikusok Dan állításait
2019. június 11., kedd

Úzvölgyi katonatemető – tovább halogatja Bákó megye prefektusa a dormánfalvi polgármesteri hivatal beperelését

Bákó megye prefektusa – korábbi bejelentésétől eltérően – még mindig nem támadta meg a közigazgatási bíróságon azt az építési engedélyt, amelyet a dormánfalvi polgármesteri hivatal állított ki maga számára az úzvölgyi katonatemető átalakítására.

Úzvölgyi katonatemető – tovább halogatja Bákó megye prefektusa a dormánfalvi polgármesteri hivatal beperelését
2019. június 11., kedd

Úzvölgyi katonatemető: Magyarország elvárja az eredeti állapot helyreállítását

Az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várja el a magyar kormány a román hatóságoktól – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a budapesti parlamentben.

Úzvölgyi katonatemető: Magyarország elvárja az eredeti állapot helyreállítását
2019. június 11., kedd

Kedves soviniszta román barátaink, köszönjük!

Talán furcsán és ellentmondásosan hangzik, de bizonyos mértékig mégiscsak köszönettel tartozunk azoknak a szélsőséges, soviniszta románoknak, akik megostromolták, elfoglalták és meggyalázták az úzvölgyi osztrák–magyar katonai temetőt. 

Kedves soviniszta román barátaink, köszönjük!
2019. június 10., hétfő

Úzvölgyi temetődúlás: a magyar ultrákat vizionáló belügyminiszter szerint senki nem sérült meg, a csendőrök példásan jártak el

Carmen Dan belügyminiszter szerint az úzvölgyi temetőben június 6-án szolgálatot teljesítő rendőri és csendőri erők teljesítették küldetésük célkitűzéseit: megelőznték a magyarok és románok közti összetűzést, a személyi sérüléseket és a sírgyalázást.

Úzvölgyi temetődúlás: a magyar ultrákat vizionáló belügyminiszter szerint senki nem sérült meg, a csendőrök példásan jártak el
2019. június 10., hétfő

Ellenzi az RMDSZ az úzvölgyi temető államosítását – a sírkert eredeti állapotának helyreállítását követeli a szövetség

Az RMDSZ ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását, miután az állami intézmények „nem akarták, vagy nem tudták” megakadályozni a június 6-ai incidenseket – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Ellenzi az RMDSZ az úzvölgyi temető államosítását – a sírkert eredeti állapotának helyreállítását követeli a szövetség
2019. június 10., hétfő

Budapest tudomásul vette, hogy a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi katonatemető

Szijjártó Péter külgazdasági es külügyminiszter hétfőn ismételten telefonon egyeztetett Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel az úzvölgyi helyzetről – közölte a magyar minisztérium sajtófőosztálya hétfő délelőtt az MTI-vel.

Budapest tudomásul vette, hogy a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi katonatemető
2019. június 09., vasárnap

Már neki is látott az úzvölgyi katonatemető átvételének a román védelmi minisztérium

A román védelmi minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét – közölte vasárnap Gabriel Leș védelmi miniszter a Mediafax hírügynökséggel.

Már neki is látott az úzvölgyi katonatemető átvételének a román védelmi minisztérium
2019. június 08., szombat

„Ne üljünk fel a provokációnak!” – az úzvölgyi incidensre válaszul rendeztek román–magyar megmozdulást Kolozsváron

A sovinizmus, a manipuláció és a provokáció ellen, az interetnikus szolidaritásért rendeztek sétával egybekötött figyelemfelkeltő megmozdulást az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel szembeni tiltakozásképpen szombaton este Kolozsváron.

„Ne üljünk fel a provokációnak!” – az úzvölgyi incidensre válaszul rendeztek román–magyar megmozdulást Kolozsváron
2019. június 08., szombat

Áder János kegyeletsértőnek, törvénysértőnek és erkölcstelennek tartja az úzvölgyi katonatemetőben történteket

Áder János államfő szerint mindaz, ami az úzvölgyi katonatemetőben történt, kegyeletsértő, törvénysértő, nemzetközi megállapodást sértő és mélységesen erkölcstelen is volt.

Áder János kegyeletsértőnek, törvénysértőnek és erkölcstelennek tartja az úzvölgyi katonatemetőben történteket
2019. június 08., szombat

„Meg kell őrizni emberi és keresztényi méltóságunkat” – az úzvölgyi temetőbotrány is szóba került a csíksomlyói búcsún

Pál József Csaba temesvári megyés püspök szerint amiként Svájcot csodálják, úgy a magyar népet is csodálni fogja a világ, ha a nép meghallja védőszentje, a csíksomlyói szűzanya szavát.

„Meg kell őrizni emberi és keresztényi méltóságunkat” – az úzvölgyi temetőbotrány is szóba került a csíksomlyói búcsún
2019. június 08., szombat

Úzvölgyi katonatemető: a román kormányfő a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adná a sírkertet

Viorica Dăncilă miniszterelnök Románia állami jelképeinek tiszteletben tartását követeli, és felelős magatartásra int mindenkit az úzvölgyi katonatemető ügyében, ugyanakkor felvetette, hogy a sírkertet a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják.

Úzvölgyi katonatemető: a román kormányfő a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adná a sírkertet
2019. június 07., péntek

Úzvölgyi temetőbotrány – a bukaresti „tömegoszlató” Sebastian Cucoș irányította a csendőrök akcióját

A csendőrség szóvivője pénteken hivatalosan is megerősítette, hogy Sebastian Cucoș, helyettes csendőrparancsnok, a csendőrség vezérkari főnöke kapott megbízatást az úzvölgyi katonatemetőhöz kivezényelt rendfenntartó alakulat tevékenységének koordinálására.

Úzvölgyi temetőbotrány – a bukaresti „tömegoszlató” Sebastian Cucoș irányította a csendőrök akcióját
2019. június 07., péntek

Az EMNP és az MPP is büntetőfeljelentést tesz az úzvölgyi temetődúlás miatt

Gyűlöletkeltésért és rongálásért, ismeretlen tettes ellen ügyészségi feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökön történt incidens kapcsán. Feljelentést helyezett kilátásba a Magyar Polgári Párt (MPP) is.

Az EMNP és az MPP is büntetőfeljelentést tesz az úzvölgyi temetődúlás miatt
2019. június 07., péntek

Úzvölgyi katonatemető – a román külügyminisztérium szerint a magyarok szították a feszültséget

Elutasította a bukaresti külügyminisztérium pénteken az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára által megfogalmazott vádakat és azok hangnemét.

Úzvölgyi katonatemető – a román külügyminisztérium szerint a magyarok szították a feszültséget
2019. június 07., péntek

Büntetőjogi kivizsgálás indult az úzvölgyi katonai temető kapujának megrongálása miatt

Büntetőjogi kivizsgálásba kezdett a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság az úzvölgyi katonai temető kapujának megrongálása miatt – közölte a Román Csendőrség.

Büntetőjogi kivizsgálás indult az úzvölgyi katonai temető kapujának megrongálása miatt