Fotó: Erdély Bálint Előd
A szenátus hétfőn hallgatólagosan elfogadta azt a törvénytervezetet, mely közhivatalok és magánvállalkozások pénztárainál, illetve egyéb szolgáltatásaik igénybe vétele során elsőbbséget biztosít a várandós kismamáknak és a legtöbb ötéves gyermekkel érkezőknek.
2023. június 13., 14:342023. június 13., 14:34
A kezdeményezés ugyanakkor arra kötelezné a közintézményeket és a kereskedelmi egységeket, hogy az általuk biztosított parkolóhelyek legalább négy százalékát, de nem kevesebb, mint két helyet az említett kedvezményezettek számára tartsanak fenn jól látható módon. Ha bárki szemtanúja a törvény megsértésének, a rendvédelmi szervekhez fordulhat – olvasható a nagyrészt a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái által aláírt tervezetben.
A tervezetet a képviselőház vitatja meg döntő kamaraként.
Mint ismeretes, a közelmúltban több családbarát kezdeményezés is útjára indult a parlamentben. Múlt héten elkészült a PNL gyermekvállalást serkenteni kívánó törvénytervezete, mely szerint többek között a nettó minimálbér összegével támogatnák havonta a három gyermeket vállaló szülőket, több gyerek esetén tovább nőne az összeg.
Korábban a szintén kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) is előállt – Gabriela Firea családügyi miniszter révén – saját családbarát törvénycsomagjával, mellyel szintén növelni szeretnék a gyermekvállalási kedvet Romániában. A márciusban ismertetett javaslatok többek között áfa- és kamatcsökkentésről, értékutalványok és árengedményekre feljogosító kártyák kibocsátásáról, a szülőket védő irányelvekről szólnak.
Elkészült a PNL gyermekvállalást serkenteni kívánó törvénytervezete, mely szerint többek között a nettó minimálbér összegével támogatnák havonta a legalább három gyermeket vállaló szülőket, több gyerek esetén tovább nőne az összeg.
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
szóljon hozzá!