Manole fedőnéven a román kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté besúgója volt Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke a România Liberă című lap szerint.
A többsebességes Európa beindítását szorgalmazta Versailles-ban tartott hétfő esti találkozóján Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
Felakasztotta magát egy kiskorú a Brassó megyei Feketehalom településen, barátai szerint az áldozat egy olyan internetes „játék" csapdájába esett, amely öngyilkosságra biztatja a gyerekeket.
Országos beiskolázási kampányt indított az RMDSZ, amelynek elsődleges célja, hogy 9 ezer fő fölött tartsák a magyar tannyelvű előkészítő osztályokba iratkozó gyermekek számát – tavaly 9300 kisgyerek számára választottak szülei magyar csoportot.
Negyven hátrányos helyzetű fiatal juthat ingyenesen gépkocsivezetői jogosítványhoz a Mol Románia és a Közösségért Alapítvány Mol – Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű programja keretében.
A kerékbilincs használatától ezentúl nem kell tartani, de március 16-ától pótdíjat kell fizetniük azoknak az autósoknak, akik szabálytalanul használják a fizetéses parkolókat Csíkszeredában.
Kedvezményes jegyeket kínálnak a hölgyeknek néhány művelődési intézményben, színházi és népművészeti előadásokat nézhetnek meg többek között Marosvásárhelyen, Kolozsváron.
Számos közösségi programban vesz részt, új előadásokat mutat be a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, amelynek nemrég kinevezett vezetőjét, Sarvadi Pault kérdeztük a tervekről.
Nincs kin számonkérjék a kommunizmus idején szövetkezetekbe kényszerített kisiparosok
örökösei a közösbe bevitt családi vagyon elkobzását. Huszonhét év elteltével egyre kisebb az esély, hogy a kárpótlásra valaha sor kerül.
Sorin Grindeanu kormányfő kinevezte tanácsadó testületének államtanácsosi rangú tagjává Borbély Lászlót, az RMDSZ volt politikai alelnökét. A parlament kétszer akadályozta meg a DNA által korrupcióval gyanúsított egykori képviselő elleni bűnvádi eljárást.
Elítéli az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának engedélyezésére vonatkozó törvénykezdeményezést és ennek visszavonását kéri a romániai katolikus egyház, amely a családi egység és az emberi méltóság elleni támadásnak tartja a kezdeményezést.
Vélhetően világszerte sokakat felháborított az egyik norvég bíróság tavalyi ítélete, amely 35 ezer eurós kártérítést ítélt meg a neonáci mészáros, Anders Breivik javára „embertelen bánásmód” jogcímen.
A hőszigetelést népszerűsítő, annak előnyeit ismertető országos karavánt indított hétfőn az expandált polisztirolt gyártó vállalatok romániai egyesülete (ROMEPS), a kampány első állomása Sepsiszentgyörgy volt.
A brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében a Kovászna megyei önkormányzatnak el kell távolítania az adományként kapott székely zászlót az intézmény gyűlésterméből.
Egy védett tanú szerint Sebastian Ghiţă volt PSD-s képviselő kormányzati megrendelésekért való közbenjárás fejében pénzt követelt több számítástechnikai cégtől is.
Miután sokan úgy értelmezték, hogy már július elsejétől a jelenlegi kétszeresére nőnek a 4000 lejesnél alacsonyabb közalkalmazotti fizetések, hétfőn jelezék, nem egyszerre valósulnak meg a Lia Olguța Vasilescu által a hét végén bejelentett intézkedések.
Az egészségügyi minisztériumnak nincs pénze új beruházások támogatására, ezért a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház egyelőre nem tudja felújítani az intézmény alegységeinek épületeit.
A Dél-Erdélyen áthaladó A1-es autópálya újabb 15 kilométeres bánsági szakaszát adták át a forgalomnak – a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) közleménye szerint az Igazfalva–Marzsina-szakaszt hétfő délutántól lehet igénybe venni.