Konstanca kikötőjében mintegy 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak, de Ludovic Orban miniszterelnök szerint nincs veszély, hiszen a román hatóságok szigorúan betartatják a veszélyes anyagok tárolására, mozgatására vonatkozó európai szabályokat.
Drámai mértékben megsínylette a koronavírus-világjárványt a romániai turizmus, bár sok helyen már kezd erőre kapni az idegenforgalom, a vendégek száma még messze elmarad az előző években regisztrált szinttől. Konstanca szembe megy a trendekkel.
RIPORT – Konstanca ma már nemcsak egy kikötőváros. A nemzetközi szinten is ismert Neversea zenei fesztivál helyszíne, a történelmi belváros közvetlen közelében lévő plázs elegáns, elfogadható tisztaságú és nem zsúfolt.
A tengerparti üdülőtelepeken is kötelező lesz 18 és 24 óra között a védőmaszk használata a turisták által látogatott, zsúfolt szabadtéri helyeken, például a sétányokon – döntött csütörtökön a Konstanca megyei katasztrófavédelmi bizottság.
A tengerparti Vama Veche üdülőtelepen tartott razziát a rendőrség, drogokat és pszichoaktív anyagokat keresve.
„Ma sokan azt hiszik, a tánc a szórakozás eszköze, vagy ami még rosszabb: a szórakoztatásé. És ilyenképpen ebben a világjárványos, gazdasági válságos, otthonainkba húzódva a jövő miatt aggódó időkben azt gondoljuk, ebben a táncnak nincs helye, nincs szerepe. Pedig nagyonis van”.
Három hét alatt több mint 5 ezer követő figyelmét keltette fel a FolkOtthon elnevezésű Facebook-oldal, ahol neves előadóművészek oktatnak népzenét, néptáncot. Varga Zoltán László ötletgazda a kezdeményezés céljáról, a bővülő repertoárról beszélt lapunknak.
Nem szeretjük, hogy a kisgyerekek produkálják magukat, mi azt szoktuk mondani, hogy a kicsi tanuljon meg táncolni, és majd ha tényleg tud, akkor lépjen fel – mondta el a Krónikának Könczei Csongor, az alapításának 35. évfordulóját ünneplő Bogáncs néptáncegyüttes vezetője.
Szamarak és juhok százai akadályozták a forgalmat a romániai A2-es autópályán kedden, mivel egy pásztor az autópálya Duna-hídján terelte át nyáját.
Börtönben marad Radu Mazăre, miután a legfelsőbb bíróság elutasította csütörtökön a volt konstancai polgármester semmisségi panaszát, amelyben azt kérte, hogy töröljék a kilenc év börtönbüntetést, amit a törvénytelen visszaszolgáltatások miatt szabott ki rá a bíróság.
A salsa „világnyelvnek” tekinthető, és a különböző stílusok úgymond tájszólások – vallja Illyés Beny kétszeres országos salsa szóló bajnok. A szatmárnémeti születésű, a kincses városban oktató táncos-informatikus a versenyekről, a szakma szépségeiről és nehézségeiről, önkifejezéséről besz&a
A hatvan éves Papp István „Gázsát”, az erdélyi táncházmozgalom egyik alapítóját, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímását ünneplik a hét végén szülővárosában, Kolozsváron.
A tánc szeretete, a közösen megtanult táncanyag hozta létre azt az igényt, hogy ezelőtt húsz évvel megalakuljon az Ördögtérgye Néptáncegyüttes. Both Zsuzsa, a csoport egyik létrehozója és vezetője a csütörtökön kezdődő Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóról beszélt a Krónikának.
Hat algériai illegális bevándorló szorult orvosi ellátásra a romániai Konstanca kikötőjében, miután tüzet okoztak azon a panamai zászló alatt közlekedő hajon, amelynek fedélzetén elrejtőztek – közölte hétfőn a román parti őrség.
Negyvenöt erdélyi hivatásos néptáncos képzését kezdi meg a Magyar Táncművészeti Egyetem marosvásárhelyi, illetve nyíregyházi kihelyezett tagozatain – jelentették be a képzési program szervezői a csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatójukon.
Öt állomásos erdélyi turnét kezd szerdán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja címmel.
A Drusza Kamara néptáncegyüttes és a Premier Jazz Band lép fel pénteken az aradi nagyszínházban az Arad és Budapest XII. kerülete közötti testvértelepülési együttműködés keretében.
Marosszéki, szászcsávási, mezőségi, györgyfalvi táncokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők a július–augusztusban szervezendő táborokban, ahol neves oktatók adják át tudásukat.