(Illusztráció)
Fotó: Pixabay.com
További huszonöt hulladékkal teli konténert foglaltak le a konstancai kikötőben. A konténerek Németországból érkeztek és ugyanannak a Prahova megyei, importtal foglalkozó cégnek voltak címezve – adta hírül az Agerpres.
2021. május 11., 18:552021. május 11., 18:55
A román határrendészeti és környezetvédelmi hatóságok a Frontex ügynökség egy képviselőjével közösen azt követően vizsgálták át az dél-konstancai kikötőben lévő konténereket, hogy május 7-én tíz, majd 10-én további tizenöt, németországi hulladékot tartalmazó konténerre bukkantak, amelyet egy importtal foglalkozó, Prahova megyei vállalatnak címeztek, és az ügyben kivizsgálást indítottak.
Tizenöt, hulladékkal teli konténert foglaltak le a konstancai kikötőben. A hulladék Németországból származik – közölte hétfőn a parti őrség.
A keddi ellenőrzéskor kiderült, hogy a szállítmányt kísérő és a vámhatóságoknak bemutatott dokumentumok nem felelnek meg a valóságnak,
A Konstanca megyei környezetvédelmi őrség nem engedélyezte a szállítmány behozatalát az ország területére, így visszafordítják azt a feladónak.
Az ügyben a konstancai táblabírósági ügyészség nyomoz hamis okmányok használata és a hulladékgazdálkodási szabályok be nem tartása miatt.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
szóljon hozzá!