Centenárium: a szászok együtt ünnepelnek a románokkal

Centenárium: a szászok együtt ünnepelnek a románokkal

A románokkal együtt fog ünnepelni az erdélyi szász közösség a Nagy Egyesülés jövő évi centenáriumán - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő vasárnap a Brassó megyei Szászkeresztúron.

2017. augusztus 08., kedd

Vádat emelt a DNA a szászrégeni ANL-csalás ügyében

Vádat emelt Daniel-Gabriel Gliga, Szászrégen volt polgármestere ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei szervezete. Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Nagy András volt alpolgármestert is.

Vádat emelt a DNA a szászrégeni ANL-csalás ügyében
2017. augusztus 07., hétfő

Operettkisebbség

Egyszerre volt morbid és szomorú az erdélyi szászok szombati nagyszebeni ünnepe, amely pontos látleletet ad arról, hogyan is viszonyul, illetve viszonyult 19. század végi létrejötte óta Románia a területén élő nem román közösségekhez.

Operettkisebbség
Operettkisebbség
2017. augusztus 07., hétfő

Operettkisebbség

2017. augusztus 05., szombat

Johannis is felszólalt a „szép Erdélyünk történelmi szász fővárosában” zajló ünnepen

Klaus Johannis részt vett szombaton az erdélyi szászok találkozóján. Az államfőt minden mondata után megtapsolták a nagyszebeni Nagypiac téren, az erdélyi szászok 1990 után szervezett legnagyobb találkozóján.

Johannis is felszólalt a „szép Erdélyünk történelmi szász fővárosában” zajló ünnepen
2017. augusztus 03., csütörtök

Vevők helyett partnereket keres erődtemplomaihoz a szász evangélikus egyház

Vevők helyett partnereket kertes a szász erődtemplomok megmentéséhez az evangélikus egyház. A templomok eladásáról szóló sajtóinformációkat cáfoló közleményében az egyház vezetősége kijelenti: egyfajta biztosítékként tekint a tulajdonjog megőrzésére.

Vevők helyett partnereket keres erődtemplomaihoz a szász evangélikus egyház
2017. augusztus 01., kedd

Gazdára váró szász erődtemplomok: áruba bocsátja ingatlanjait a medgyesi konzisztórium

Tizenhat szász erődtemplomnak keres gazdát az evangélikus egyház medgye­si konzisztóriuma. Az egyházi testület csupán a terület áráért adná el leromlott állapotú ingatlanjait azzal a feltétellel, hogy az új tulajdonos felújítja azokat.

Gazdára váró szász erődtemplomok: áruba bocsátja ingatlanjait a medgyesi konzisztórium
2017. július 31., hétfő

Nem újítják fel a nagyváradi pénzügyi palotát

Elutasította az egykori nagyváradi pénzügyi palota felújítására vonatkozó tervezetet a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ–PSD–ALDE-koalíciója. A megyei vezetés előbb az épület papíron való birtokbavételére törekszik.

Nem újítják fel a nagyváradi pénzügyi palotát
2017. július 20., csütörtök

Túladna a katolikus egyháztól elperelt pénzügyi palotán a Bihar megyei önkormányzat

Nincs pénze a felújításra, ezért értékesítené a nagyváradi pénzügyi palota impozáns, ám leromlott épületét a Bihar Megyei Tanács. Pásztor Sándor a helyi önkormányzatnak ajánlaná fel a katolikus egyháznak visszaszolgáltatott, majd elperelt ingatlant.

Túladna a katolikus egyháztól elperelt pénzügyi palotán a Bihar megyei önkormányzat
2017. július 15., szombat

Elbűvölte a BBC újságíróit a berethalmi „legenda”

Ámulatba ejtette a BBC brit közszolgálati csatorna újságíróit a Szeben megyei Berethalom község legendája. A szász községet házassági börtön akadályozta meg a frigy megszentségtelenítésében.

Elbűvölte a BBC újságíróit a berethalmi „legenda”
2017. június 15., csütörtök

Nem irgalmazott a bíróság, ismét perre megy az egyház a váradi pénzügyi palotáért

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezi meg az irgalmasok által épített nagyváradi pénzügyi palota visszaállamosításáról szóló döntést a katolikus egyház. Böcskei László megyéspüspök szerint itthon is új pert indítanak.

Nem irgalmazott a bíróság, ismét perre megy az egyház a váradi pénzügyi palotáért
2017. június 09., péntek

Jogerősen leállították egy Arad megyei falu teljes területének visszaszolgáltatását

A román legfelsőbb bíróság egy pénteken kimondott jogerős ítéletben végérvényesen leállította az Arad megyei Zarándnádas (Nadăș) falu teljes területének és a körülötte levő erdőknek a visszaszolgáltatását – közölte a Digi24 hírtelevízió.

Jogerősen leállították egy Arad megyei falu teljes területének visszaszolgáltatását
2017. június 01., csütörtök

Felélesztené a szász örökséget Károly herceg alapítványa

Nem csak felújítaná a szász erődtemplomokat, hanem fenntarthatóvá is tenné őket Károly herceg. A Walesi Herceg Románia Alapítvány a templomok restaurálását, környezetük felélesztését, turisztikai és gazdasági hálózatokba való bevonását tűzi ki célul.

Felélesztené a szász örökséget Károly herceg alapítványa
2017. május 30., kedd

Elsőre nemet mondtak a termőföldek visszaállamosítására

A szenátus rábólintott annak a törvénynek a módosítására, amely túl szűk határidőt szabott meg a visszaszolgáltatásra és a birtokviszonyok rendezésére, és ezáltal lehetővé tette az esetleges újraállamosítást.

Elsőre nemet mondtak a termőföldek visszaállamosítására