Oroszország nem fog évtizedekre visszaesni és elszigetelten fejlődni az ellene bevezetett korlátozások miatt – jelentette ki a Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a stratégiai fejlesztési és nemzeti projektek tanácsának ülésén, Moszkvában.
Kétségbe vonja a brit vezérkari főnök, hogy bármi valóságalapja lenne azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem örvend jó egészségnek, vagy hogy fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakkal eltávolítják a hatalomból.
Vlagyimir Putyin orosz elnök számára még az elődjeinél is fontosabb, hogy egyenrangú hatalomként kezeljék – fogalmazott Henry Kissinger, az Egyesült Államok 99 éves volt külügyminisztere a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjúban.
Az Ukrajna elleni orosz katonai támadás utáni több mint négy hónap alatt 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba, közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába – jelentette ki Ylva Johansson belügyi biztos hétfőn Prágában.
Az ukrajnai háborút a Nyugat szította, egyedül ő tehető felelőssé a mostani eseményekért – jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz parlament alsóházának (duma) frakcióvezetőivel folytatott tanácskozásán.
Nem vált be Vlagyimir Putyin orosz elnök számítása, a NATO és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport nem vált megosztottá Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának hatására – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök vasárnap.
Vlagyimir Putyin orosz elnök fél, hogy a demokrácia Nyugatról átterjed a hazájára, ezért évek óta az Európai Unió és a NATO elpusztításán dolgozik, de törekvése kudarcra van ítélve – mondta Olaf Scholz német kancellár egy hétfőn ismertetett lapinterjúban.
Oroszországnak semmi kifogása Ukrajna európai uniós csatlakozása ellene, mert az EU nem katonai blokk – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
Egy ország vagy szuverén, vagy gyarmat, köztes megoldás nincs – jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön Moszkvában, fiatal vállalkozókkal megtartott találkozóján.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön rendeletet írt alá, amelyben szankciókat vezetett be Vlagyimir Putyin orosz elnök, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője és az orosz kormány minden tagja ellen – számolt be róla az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Nem kell szóba állni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hiszen Adolf Hitler náci diktátorral sem tárgyaltak a második világháborúban – fejtette ki Andrzej Duda lengyel államfő egy csütörtöki német lapinterjúban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök gyűlölete a nyugati demokratikus modell ellen irányul, és szét akarja rombolni az Európai Uniót – jelentette ki Angela Merkel volt német kancellár kedden Berlinben, Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával kapcsolatban.
Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni támadás miatt hadbíróság elé kell állítani. Ugyanakkor orosz bíróság elé is való, mert elszigeteltségbe taszította országát, és visszavetette fejlődését – állította Miloš Zeman.
Oroszország olyan célpontokra fog csapást mérni, amelyekre eddig nem tette, ha az Egyesült Államok nagyhatótávolságú rakéta-tüzérséget szállít Ukrajnának – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin.
Oroszország kész a műtrágyát és az élelmiszert exportálni, ha feloldják az ellene bevezetett szankciókat és kész biztosítani az ukrán gabonaexportot is – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Először látogatott meg sebesült katonákat a háború kezdete óta szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Oroszország ukrajnai inváziója a harmadik világháború kezdete lehet, ezért a szabad világ megőrzésének legjobb útja a Nyugat számára, ha vereséget mér Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire – jelentette ki kedden Davosban Soros György.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az egyetlen orosz tisztségviselő, akivel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hajlandó lenne találkozni, és mindössze egy kérdést vitatna meg vele: az ukrajnai háború végét.