Fotó: Kreml
Több, az ukrajnai háború kirobbantásában felelősséget viselő orosz politikus, így Vlagyimir Putyin elnök is feketelistára került, és nem léphet be Moldova területére – jelentette be Dorin Recean miniszterelnök.
2023. április 28., 10:522023. április 28., 10:52
A TV8 csatornának nyilatkozva csütörtökön este elmondta, a moldovai kormánynak „hosszú listája” van azon orosz illetékesekről, akiket kitiltottak az országból.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a feketelista nem nyilvános, és néhány orosz tisztviselő akkor fogja megtudni, hogy rajta van, amikor megpróbál belépni Moldovába.
– mondta Recean.
Oroszországnak tiszteletben kell tartania Moldova polgárait és intézményeit – tette hozzá a chișinăui kormányfő.
„Az Orosz Föderáció nem mondhatja meg nekünk, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. A Moldovai Köztársaság független, szuverén ország, és így járunk el azzal szemben, aki nem tartja tiszteletben a nép döntését” – hangsúlyozta.
„Nem kényszeríthetnek ránk szabályokat, tisztelettudóan kell viszonyulniuk a Moldovai Köztársaság polgáraihoz, intézményeihez. Nem tűrjük, hogy megsértsék sem a Moldovai Köztársaság jogszabályait, sem a jogainkat és a választásainkat” – tette hozzá Dorin Recean.
Moldova a héten megtiltotta egy regionális orosz küldöttségnek, hogy a gagauz területre utazzon, ahol vasárnap választják meg a helyi kormányzat vezetőjét. A delegációt Rusztam Minnihanov, az oroszországi Tatárföld kormányzója vezette.
Sandu csütörtöki televíziós beszédében kijelentette: „Nyílt beavatkozást látunk, (Minnihanov) Gagauziába tartott, hogy támogassa az egyik jelöltet a választásokon”.
Hozzátette: „Sajnos, az ottani (gagauz) jelöltek közül sokan Oroszország ügynökei, és nem olyan politikusok, akik a gagauz nép javára akarnak dolgozni”.
Oroszország kedden közölte, hogy kiutasít egy moldovai diplomatát, megtorlásul egy moldovai orosz diplomata múlt heti kiutasításáért.
Emellett Moszkva megtiltotta moldovai tisztségviselők – Ana Revenco belügyminiszter és három parlamenti képviselő, Oazu Nantoi, Olesea Stamate és Lilian Carp – beutazását az országba.
Moldova – egykori szovjet tagköztársaság – tavaly szomszédjához, Ukrajnához hasonlóan felvételét kérte az Európai Unióba.
Moszkva tagadja ezt a vádat is.
Sandu a Jurnal helyi tévében nyilatkozva hangsúlyozta: „Oroszország nem tiszteli, és soha nem is tisztelte szuverenitásunkat és függetlenségünket. Most megpróbálja destabilizálni a moldovai helyzetet, hogy akadályozza európai utunkat, és káoszt idézzen elő.”
Moldova elítélte Oroszország ukrajnai bevonulását. A háború sokkot okozott a moldovai gazdaságban, amely nagymértékben függött az orosz gázszállításoktól. A válságot kormányellenes tüntetések kisérték.
Maia Sandu szerint Oroszország finanszírozza a tiltakozásokat és egyes pártokat annak érdekében, hogy „az irányítása alatt álló politikusok visszatérjenek a hatalomba”. Kijelentette, hogy Chișinău az EU támogatásával szembeszáll ezekkel a törekvésekkel.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!