A Petőfi-életműnek és az emlékévnek is egyszerre előnye és hátránya a magától értetődőség, annak a valós vagy fals érzete, hogy „mindent” tudunk már az életműről – mondta el a Krónikának adott interjúban T. Szabó Levente kolozsvári irodalomtörténész.
Negyedik alkalommal indul útnak az Irodalmi Karaván elnevezésű kezdeményezés Erdélybe: február 6–9. között négy városban a kortárs irodalmat népszerűsítő programokkal, rendhagyó irodalomórákkal, koncertekkel várják a közönséget a szervezők.
Három állomásos erdélyi körútra indultak a nagysikerű Petőfi live! – Egy vidám hangú vándorszínész ügyes-bajos dolgai című előadás alkotói, Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongorista.
A Magyar Nemzeti Levéltár Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára elkészítette a költő teljes kapcsolati hálóját feltáró adatbázist, valamint a személyéhez köthető magyarországi és külföldi emlékhelyek térképes listáját. Az online adatbázisok.
A Duna tévén láthatják a nézők vasárnap este, a magyar kultúra napján A helység kalapácsa című filmes adaptációt, amely Petőfi Sándor azonos című eposzparódiája alapján készült.
Olyan Petőfi-figurát készíteni, ami mindenféle szempontból mindenkinek megfeleljen, nem lehetséges, ugyanakkor tulajdonképpen senki se tudja megmondani, milyen az igazi Petőfi – fejtette ki a Krónika megkeresésére Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész.
Indulatokat, felháborodást váltott és vált ki, sőt gyűlölködő hangnemben folytatott diskurzusokat indított el a közösségi oldalon a Sepsiszentgyörgyön felállítandó Petőfi-szobor ügye, amelyről Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt kérdeztük.
Az idei év kiemelt irodalmi évfordulóihoz kapcsolódik tematikájában a 2023-as Versünnep, amelynek versenyprogramjába már várják a jelentkezéseket – Erdélyből is.
Kifogásolja a Sepsiszentgyörgyön felállítandó Petőfi-szobor kiválasztására felkért szakmai zsűri, hogy az önkormányzat lakossági nyomásra új pályázatot ír ki a köztéri alkotásra.
A kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándorra emlékeztek az év első napján Marosvásárhelyen.
Minden eredmény és kudarc mellett bízni kell a jövőben, és a nemzetet minél inkább össze kell kovácsolni, akár egy-egy futómozgalom révén is.
Idén is megszervezik a Petőfi-emlékünnepet a Máramaros megyei Koltón, ahol a Teleki-kastélyban töltötte mézesheteit a költő Szendrey Júliával. Téglás József pedagógus, szervező lapunknak elmondta, a községben már 1899 óta tartanak Petőfi-megemlékezéseket.
Csütörtökön indul útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, „Átröpűlök hosszában hazámon” című vándorkiállítása a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.
Petőfi érzékeny dalköltészete volt a témája a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, a Marianum épületében tartott pénteki rendezvénynek, amelyen Egyed Emese irodalomtörténész, egyetemi tanár kalauzolta a résztvevőket a költő lírájának világába.
Felavatták a Petőfi család megújult síremlékét szombaton a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A felújítás Rákay Philip producer és felesége, Wieber Orsolya magánadományából valósult meg, a síremlék környezetét a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) újíttatta fel.
Petőfi-sorozat jelenik meg az Osiris Könyvkiadó gondozásában a Petőfi-emlékév jegyében. A sorozatot és a már megjelent köteteket kedden mutatták be Budapesten.
A Petőfi-emlékév jegyében díjazta a hagyományápolás és közművelődés területén évtizedek óta áldatlan munkát végző „napszámosait” az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete.
Most vagy soha! címmel a márciusi ifjak sorsfordító napját bemutató film gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI).