A legtöbb megyében nem javított a drámai statisztikákon az egészségügyi minisztérium országos szintű, véradásra buzdító kampánya, a vérutánpótlással a nyári hónapokban is folyamatosan gondok voltak a kórházakban.
A Fehér Ház szóvivője vasárnap közleményben szögezte le, hogy Donald Trump elnök a fehér fajgyűlölőket és a neonácikat is elítélte szombati nyilatkozatában.
A szociálliberális kormány tulajdonképpen bevallotta kudarcát azzal, hogy bejelentette, szeptembertől megemeli az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.
Csak a kis színes hírek sorát gazdagította, nem rengetett eget-földet, az egyszeri bejátszás mégis jól felvidított: a fővárosi főpolgármester asszonyság, dicséretes előrelátással kieszelte, hogy ne az újabb választási kampányában kezdjen el majd kapkodva ígérgetni össze-vissza, hanem biztosítsa be már most az akkori sikeré
A brit kormányfő arra készül, hogy saját „schengeni övezet” létrehozását javasolja Írországnak a Brexit után - tudta meg a The Sunday Telegraph című lap.
Közel háromszázezer lejbe kerül a kolozsvári Sétatér Untold fesztivál utáni rendbetétele, a rendezvény szervezői maguk állják a költségeket, és más fesztiválszervezőket is erre buzdítanak. A parkban a Kolozsvári Magyar Napok alatt is dolgoznának.
Továbbra sem enyhül a válság Kelet-Ukrajnában, a hét végén két ukrán katona vesztette életét és 14 sebesült meg - derült ki a kijevi hadműveleti parancsnokság jelentéseiből.
Több mint 150 személy tiltakozott vasárnap délután a bukaresti Victoriei téren az oltások kötelezővé tételét előíró törvénytervezet ellen.
Szélsőséges ellentüntetők miatt félúton le kellett állítaniuk a szervezőknek a melegek felvonulását vasárnap a dél-ukrajnai Odesszában.
Egy török zászló alatt közlekedő, iraki bevándorlókat szállító hajót fogott el a román parti őrség a Fekete-tenger román felségvizein vasárnap.
A románokkal együtt fog ünnepelni az erdélyi szász közösség a Nagy Egyesülés jövő évi centenáriumán - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő vasárnap a Brassó megyei Szászkeresztúron.
Megváltoztatta a magyar közösség életét a Kolozsvári Magyar Napok, egy egész közösség ünnepévé nőtte ki magát – fogalmazott Gergely Balázs főszervező a Krónikának. Kiemelte, külön öröm, hogy a rendezvény meg tudja szólítani a román közösséget is.
Kiállítással és konferenciával idézték szombaton délután Dóczy Berde Amál festőművész, és húga, Berde Mária író, költő emlékét a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Brassóból Sepsiszentgyörgyre, Háromszékről pedig Csíkszeredába utaznak új útlevelet igényelni a polgárok, emiatt sok helyen várólista alakul ki.
Nem annyira drámai a helyzet az Országos Tankönyvkiadónál, mint azt a sajtó lefestette - mondta a Krónikának Dáné Károly, az állami intézmény vezetője, aki szerint régóta megérett az idő a változtatásra.
Barack Obama volt amerikai elnök politikai visszatérésre készül - jelentette pénteken az Axios amerikai hírportál.
Egy hónappal 114. születésnapja előtt meghalt Jiszráel Krisztál, a világ legöregebb férfija Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
86 éves korában meghalt Tudor Postelnicu, a kommunista politikai rendőrség, a Szekuritáté volt vezetője.