A szomszédba mennek útlevélért a Székelyföldön

A szomszédba mennek útlevélért a Székelyföldön

Brassóból Sepsiszentgyörgyre, Háromszékről pedig Csíkszeredába utaznak új útlevelet igényelni a polgárok, emiatt sok helyen várólista alakul ki.

Bíró Blanka

2017. augusztus 13., 12:062017. augusztus 13., 12:06

Mondhatni spontán módon alakult, kézzel írt várólista alapján váltanak hivatalos sorszámot az ügyfelek a sepsiszentgyörgyi útlevélosztályon az óriási várakozási idő miatt. Így aki új úti okmányt szeretne kiváltani, előbb fel kell iratkozzon erre a listára.

Csütörtöki ottjártunkkor leghamarabb augusztus 23-ára lehetett bejelentkezni,

ez azt jelenti, hogy az ügyfél azon a napon kérhet majd hivatalos sorszámot, amellyel benyújtja kérését és a szükséges dokumentumokat tartalmazó iratcsomót, az útlevelet pedig néhány nap múlva kapja meg.

Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus is értesült a kézzel írt listáról, ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: bár ez valóban működik, tudni kell, hogy nem hivatalos, így akinek sürgősen szüksége van az úti okmányra, az inkább ne vegye figyelembe, hanem forduljon közvetlenül a titkársághoz. Rámutatott: a sorszámokat úgy adják, hogy előbb személyesen elbeszélgetnek az igénylőkkel, és figyelembe veszik, ha valaki megindokolja, miért sürgős számára az okmány, adott esetben elsőbbséget is élvezhet.

A kormánymegbízott szerint egyébként az ügyfelek többsége elégedett a hivatal tevékenységével, számos köszönőlevelet is kaptak.

Új ügyfélablakot nem tudnak saját kezdeményezésre nyitni, mert az ehhez szükséges speciális felszerelést a közigazgatási minisztériumnak kellene biztosítania.

Az elmúlt időszakban egyébként elsősorban Brassó megyeiek rohamozták meg a sepsiszentgyörgyi útlevélosztályt,

lakóhelyükön ugyanis lassúbb az ügyintézés, és most már a polgárok az ország bármelyik hivatalában igényelhetnek új útlevelet. Előfordult, hogy a kérelmezők közel fele a szomszédos megyéből érkezett.

A prefektúra a problémát jelezte a minisztériumnak, ám azt a választ kapták, hogy a törvény szerint a román állampolgároknak lakhelyüktől függetlenül joguk van bármely megyében igényelni az új útlevelet. Sőt arra sincs lehetőség, hogy a helyieknek elsőbbséget biztosítsanak a más megyékből érkezőkkel szemben.

Különben ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek is kihasználják, sokan Csíkszeredába mennek útlevélért, a hargitai megyeszékhelyen ugyanis még aznap átveszik az okmányokat, az útlevelet pedig postán kézbesítik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől
2024. április 09., kedd

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán

Civil szakemberek szerint biztossá vált, hogy a dél-erdélyi sztráda még hiányzó, a „medvealagutakról” elhíresült szakasza lesz az első romániai autópályarész, amely kicsúszik az országos helyreállítási tervben kötelezőként kitűzött 2026-os határidőből.

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán
2024. április 09., kedd

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik

Több száz méhcsaládban keletkezett súlyos veszteség Krasznabélteken, miután helyi repcetermesztő gazdák bejelentetlenül erős rovarölő szerrel permeteztek. A Szatmár megyei esetet több állami hivatal vizsgálja.

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik
2024. április 09., kedd

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját

A nagyváradi városháza újabb rekordot döntött az online adóbefizetések terén: az év első három hónapjában, vagyis a kedvezmények időszakában begyűjtött összegek 78,4 százaléka online érkezett.

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak