Fotó: melegek_zaszlo
Szélsőséges ellentüntetők miatt félúton le kellett állítaniuk a szervezőknek a melegek felvonulását vasárnap a dél-ukrajnai Odesszában.
2017. augusztus 13., 17:032017. augusztus 13., 17:03
Helyszíni beszámolók szerint az Odessza Pride - 2017 elnevezésű megmozduláson mintegy 200-an vettek részt. A felvonulást több száz rendőr biztosította.
ezért a menetet a szervezők nagyjából félúton megállították, a résztvevők pedig ülősztrájkba kezdtek. Verekedésig nem fajult az incidens.
A szexuális kisebbségek jogaiért demonstrálók eredetileg a városházáig akartak vonulni. A hatóságok végül buszokon elszállították a melegfelvonulás résztvevőit onnan, ahol tiltakozásul leültek az aszfaltra, ezután az ellentüntetők is feloszlottak.
Ukrajna fővárosában, Kijevben 2013 óta rendeznek melegfelvonulásokat. Az idei, június 18-án tartott LMBT-felvonuláson nemcsak melegek és jogvédők, de az LMBT-közösségekkel rokonszenvező ukránok és külföldi diplomaták is részt vettek. Maga a felvonulás viszonylag békésen zajlott le, köszönhetően a komoly rendfenntartói biztosításnak, a nagyjából ezer felvonulót ugyanis körülbelül öt és félezer rendőr védte.
Két résztvevőt a rendezvény után vertek meg ismeretlenek, az egyik támadót a rendőrök a helyszínen elfogták.
Kijevben idén és tavaly már a belvárosban tartották a melegfelvonulást, míg a korábbi években nem központi részen szervezték meg az előre jelzett provokációk miatt, amelyek azonban végül nem voltak jelentősek, az ellentüntetők legfeljebb szitokszavak bekiabálásával zavarták meg a felvonulást.
A többségében ortodox, illetve görög katolikus vallású ukrán lakosság alapvetően nehezen fogadja el a melegjogokat, ugyanakkor megfigyelők szerint az utóbbi évek alatt fokozatosan egyre toleránsabbá válik a társadalom a homoszexuálisokkal szemben.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
szóljon hozzá!