HIRDETÉS
– Immár nyolcadik kiadásához érkezett a Kolozsvári Magyar Napok. Az elmúlt szűk évtized egészére visszatekintve, főszervezőként, ötletgazdaként mire büszke leginkább?
– Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Hét év áll mögöttünk, és elérkeztünk a rendezvény nyolcadik kiadásához – ez nagyon hosszú idő. Az utóbbi években minden évben ötszáz fölött volt a programok száma, de az első években sem fordult elő, hogy 150-200 rendezvénynél kevesebbre került volna sor. Az igazság az, hogy rendkívül nehéz ezek közül kiemelni bármit. Én elkenném a választ, és azt mondanám, hogy
önmagában a rendezvény léte az, ami a számomra legfontosabb, hogy megszületett, megerősödött és az, hogy most már elmondhatjuk, hogy az életünk, a nyarunk részévé vált,
minden évben egy fontos eseménynek számít. A közönség is ezt igazolja vissza, és ez szerintem nagyon nagy dolog. Tudjuk, hogy honnan indultunk, emlékeznek rá az emberek és azt is tudjuk, hogy hová jutottunk. Ez nem egy zenei vagy ifjúsági fesztivál: ez egy meggyötört, sokszor megalázott közösségnek az ünnepe, amely – úgy érzem – megváltoztatta a közösségünk életét, erőt adott, megtanított bennünket arra, hogy ne csak szomorkodjunk, siránkozzunk és defenzíven viszonyuljunk a közterekhez, hanem ezeket kihasználva ünnepeljünk együtt. A rendezvény közkinccsé vált, értéket mutat fel, és értéket teremt. Erre utal az idei jelszavunk is, a Transylvanicum.
– Elégedett azzal a támogatással, amit idén a KMN kapott? Hogyan alakult a rendezvény költségvetése?
– Az idei költségvetésünk nagyjából a tavalyinak megfelelő, ez az a keret, amelyből nagyon tisztességesen el lehet látni azokat feladatokat, amelyeket egy ilyen volumenű rendezvény megkövetel. Nyilván több pénzzel több mindent lehetne kezdeni, mert mindennek ára van, és amióta a Kolozsvári Magyar Napok nagyon láthatóvá vált Magyarországon és Erdélyben is, azóta az árak is megemelkedtek. Létezik egy ilyen tendencia: ez egy akkora rendezvény, hogy már az együttesek, produkciók sem olyan áron jönnek el, mint máshova.
– A népszerűség átka?
– Igen, van egy ilyen oldala is a történetnek. De visszatérve az előző kérdéshez, azt gondolom, hogy tisztességen teljesíteni lehet a feladatokat. Minden évben hozzá tudtunk egy kicsit tenni a korábbi programokhoz, úgy érzem ez idén is sikerülni fog. A lécet magasra emelték a Kolozsváron és Kolozsvár környékén szervezett fesztiválok, de velük nyilván nem szeretnénk versenyezni. Sem az Untolddal, sem az Electric Castle nevű fesztivállal nem lehet minket egy lapon emlegetni, hiszen a Kolozsvári Magyar Napok nem egy fizetős könnyűzenei fesztivál.
Ezek a közösségünk ünnepnapjai, melynek a programját igyekszünk a legjobb tudásunk szerint összerakni.
– Nem tartanak attól, hogy ebben az Untold-ellenes hangulatban bírálatok érik majd a Kolozsvári Magyar Napok szervezőit amiatt, hogy – a rendezvény történetében először – a Sétatéren is lesz színpad?
– De. Épp a minap beszéltünk erről Oláh Emese alpolgármesterrel, hogy nagyon csúnya nyomai maradtak a Sétatéren annak, hogy a tavasz óta több nagy rendezvénynek is helyet adott a park. Eleve így vesszük át a területet,
ezért is helyeztük át a rendezvényünk epicentrumát a Sétatér magyar opera felőli részére, hogy hagyjuk regenerálódni a nagyon lelakott részeket.
Mindenképpen számítunk a bírálatokra. Láttuk, hogy a tavaly már hangsúlyosan megjelentek a román médiában a magyar napokat lejáratni próbáló tudósítások. Mivel nyilvánvalóan mi vagyunk az utolsók a rendezvények sorában – a Jazz in the Park és az Untold, vagy egyéb kisebb rendezvények után, a kánikula közepette –, így biztos vagyok benne, hogy kapunk majd kritikát. Ezt majd megpróbáljuk konstruktívan kezelni, és
abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy nem működik ez a helyszín, vagy túl nagy károkat okozunk, jövőre átgondoljuk a terjeszkedés mikéntjét.
– Gondolom azzal is számoltak, hogy a rendezvény kissé „széteshet” amiatt, hogy a kisszínpad a Sétatéren lesz, némileg távol a magyar napok hagyományos, főtéri helyszíneitől.
– Nem hinném, hogy ezzel baj lesz. Óriási tömegekről beszélünk, teljesen bedugult tavaly és tavalyelőtt a második legnépszerűbb helyszínnek számító Farkas utcai vásár. A szervezőtársaimmal közösen
úgy éreztük, hogy fel kell lazítani, tehermentesíteni kell a Farkas utcát.
Ráadásul nincs is olyan messze, a Főtér tízpercnyi sétára van a Sétatértől. Sőt a kettő között át kell menni az Óváron, ami nagyon fontos helyszíne Kolozsvárnak, és nem árt megismerni. Én úgy gondolom, ettől nem esik szét a rendezvény, de nyilván nem tudjuk előre eldönteni, hogy mi lesz sikeres és mi nem. Rugalmasan igyekszünk majd viszonyulni a helyzethez, s ha kell, változtatunk.
– Van-e bármilyen felmérésük arról, hogy a román közösséget milyen arányban tudják megszólítani a Kolozsvári Magyar Napok programjai?
– Pontos felméréseink nincsenek, becsléseink inkább. Azt tudom elmondani, hogy a Farkas utcai vásár és a főtéri nagyszínpad románok tömegeit vonzotta.
Naponta többezres nagyságrendű a román látogatottsága a rendezvénynek, és ennek mi nagyon örvendünk.
Pontosan ez az, ami bizonyos mértékben már szúrja egyesek szemét: kialakult egy olyan kellemes hangulat magyarok és románok között, amelyre korábban nem volt példa. Azt szoktam mondani, ahhoz, hogy tiszteletet várjunk el a többségi románságtól, nemcsak láthatóvá, de érthetővé is kell tenni magunkat. Erre a Kolozsvári Magyar Napok nagyon jó eszköz.
– Törekednek arra, hogy e tekintetben előrelépjenek?
– Nyilvánvalóan rengeteg javítanivaló van még, ugyanakkor nagyon sok minden függ az anyagiaktól is. Bele lehet gondolni abba, hogy egyetlen rendezvény fordítása, tolmácsolása, feliratozása mi pénzbe és mennyi energiába kerül. Igyekeztünk ezt a kört bővíteni, hiszen egyre több olyan rendezvényünk van, amely számukra is érthető.
A tapasztaltok ugyanakkor az mutatják, hogy a románságot egyértelműen a koncertek, az olyan programok érdeklik, amelyek nem igényelnek különösebb tolmácsolást.
Azt gondolom, ha ez a tendencia, és ez a viszonyulás megmarad, nagy baj nem lehet.
– Az idei műsorkínálat felhozatalából Ön főszervezőként mit vár a leginkább?
– Őszinte leszek: a végét. Legalábbis szervezői szempontból a Kolozsvári Magyar Napok nem az a rendezvény, ahol a szervezőtársaimmal együtt nagyon el tudnánk lazulni, ki tudnánk engedni a gőzt. Elég sok felelősséggel és sok tennivalóval jár ez a nyolc nap, ezért mi rendszerint a végét várjuk a leginkább. De ha úgy éljük meg, hogy minden jól zajlott le – hiszen nagyon sokat készültünk erre és sok munka van a rendezvény mögött –, akkor felhőtlenül boldogok tudunk majd lenni.
